Egy gigászi mestermű születése: A Lóczy-féle Balaton-monográfia

loczy lajos 1918 350Kedves Olvasó! Egy nagyon fontos kijelentéssel kell kezdődjön ez a cikk: az alábbi szöveges tartalom semmiképen sem szólhat id. (Lóci) Lóczy Lajos életpályájáról. Ahhoz az „Ember és táj” rovat célja és ebből adódóan terjedelmi lehetőségei nem elégségesek, és méltatlan volna maga a próbálkozás is, hogy e valóban páratlan géniusz életművét megpróbáljuk beleerőltetni néhány bekezdésbe. A cikkben Lóczy Lajos talán legkiemelkedőbb alkotásáról, a szakmai berkekben csak „Balaton-monográfiának” nevezett, 32 kötetben testet öltő elképesztő és – egyelőre úgy tűnik – felülmúlhatatlan tudományos munkájáról szeretnénk pár „keresett szót” ejteni. A monográfia mind a mai napig az otthonunkat jelentő Föld nevű bolygó egyik – ha nem a – legkutatottabb tavává tette a szívüknek oly kedves Balatont és a persze a vele szerves egészet alkotó környezetét. Az elképesztően kalandos és valóban párját ritkító életutat magáénak tudó Lóczy talán egyetlen igazán nagy titka, hogy vajon honnan tudott ennyi mindenre időt és energiát szánni, ráadásul ilyen mennyiségben? Fiatal korától kezdve nagyon sokat utazott, fáradhatatlanul tanult, kutatott, tanított, ellátta közéleti feladatait, odaadó családapa volt. És mindezek mellett még mindig marad egy „kis” ideje, hogy bámulatos termékenységgel és színvonalon írjon. Sokak szerint abban, hogy ekkora erővel tudott koncentrálni a tudományos munkásságára, elévülhetetlen szerepe volt második feleségének, Marzsó Katalinnak, aki töretlen hitvesi akarattal segítette férjét, hogy élete igazi szenvedélyének, a földtudományoknak (is) élhessen.

1. kép: portré Lóczy Lajósról 1918-ban, aki ekkor már a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója. A kép készítésekor mindössze kettő esztendőt szánt még neki a teremtő. Forrás: Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Tudománytörténeti Gyűjtemény

A nyitó mondatban megfogalmazottaknak megfelelően egy jókora képzeletbeli ugrással az 1891-es esztendőben találjuk magunkat. Ebben az évben egy jelentőségteljes esemény történt – az ekkor mindössze 42 éves – legendás tudós életében: megválasztották a Magyar Földrajzi Társaság elnökének, és ekkor indította el „világra szóló” vállalkozását, a Balaton tudományos tanulmányozását, aminek szellemi vezére és fáradhatatlan szervezője volt.

loczy csalad
2. kép: A Lóczy család, balról:  Magda, Sándor, Lajos, az odaadó hitves Lóczyné (szül.: verebélyi Marzsó Katalin) és idősebb Lóczy Lajos.  „Lóczy második nejével példás boldog házaséletet élt. Mint nagy műveltségű, művészi képességekkel megáldott nő, gyönyörűen zongorázik és szépen énekel, ezzel különösen a csopaki estéken családját és a család bizalmas barátait valósággal elragadta” – írta róla a tanítvány Cholnoky, aki jópár kellemes órát időzhetett a család csopaki nyaralójában, akár az egyetemi terepgyakorlatok alkalmával, akár barátként, alkotótársként is. Forrás: Babinszki Edit, Horváth Ferenc szerk.: A Balaton kutatása Lóczy Lajos nyomdokán.

A társaság választmányának 1891. március 7-i rendes ülésén Lóczy indítványára elhatározták, hogy Magyarország egyes vidékeinek földrajzi tanulmányozását a Balaton kutatásával kezdik el, s a feladatot egy bizottságra ruházzák: Lóczy vezetésével az ország jeles szakembereiből megalakult a Balaton Bizottság. A szervezet nagy buzgalommal azonnal munkához is látott, és a következő év közgyűlésen bemutatta a munka tervezetét. Jól fémjelzi az alkotók – és főleg a folyamat motorját jelentő Lóczy – apadhatatlan szenvedélyét és elhivatottságát, hogy eredetileg mindössze csak három kötet jelent volna meg! Ám végül a két évtizedet felölelő gigászi kutatómunka eredménye – melynek fáradhatatlan szervezője mellett a pénzforrások előteremtője is Lóczy volt – a tudományos irodalomban páratlan, 32 kötetben teljes Balaton-monográfia, magyar és német nyelven. Az 1892-ben költségként előirányzott 5000 koronás kezdeti összeget messze túlszárnyalva Lóczynak sikerült mintegy 300 000 koronát előteremtenie a valóban világszinten egyedülálló és megvalósult tudományos kutatáshoz, könyvkiadáshoz. Nem kevesebb, mint 60 különböző szakember sorakozott fel Lóczy Lajos hívó szavára – köztük sok külföldi is. Nem kisebb nevek köthetőek a műhöz, mint (a teljesség igénye nélkül): Cholnoky Jenő, Eötvös Lóránd, Jankó János, Kadić Ottokár, Laczkó Dezső, Vadász Elemér (aki jóval később az ötvenes években a földtudományos természetvédelem egyik úttörője volt, az ő kezdeményezésére lett természetvédelmi terület pl. az Úrkúti-őskarszt vagy a várpalotai homokbánya), és még sokan mások.

loczy csoportos 01
3–4. kép: Lóczy (középen), Papp Károly (jobbra) és Cholnoky Jenő társaságában. Előbbi tanársegédje, utóbbi a tanítványa volt, és mindketten szerzőkent is aktívan részt vettek a szinte mozgalommá érett monográfia megszületésében. A jobb oldali képen a Magyarhoni Földtani Társulat kirándulóit látjuk a Balatonon hajózva Révfülöp és Boglár között. Balról jobbra: Lóczy Lajos, Palkovics József, Zalányi Béla, Vígh Gyula, Rozlozsnik Pál, Glück Zoltán, Marzsó Lajos (vélhetőleg Lóczy sógora), valamint Vajai János altiszt.
Forrás: 3. Magyar Földrajzi Múzeum gyűjteménye, 4. MBFSZ gyűjteménye//Babinszki Edit, Horváth Ferenc szerk.: A Balaton kutatása Lóczy Lajos nyomdokán.

Mellettük a Földrajzi Társaságon kívül számos hazai intézmény, mint a Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Osztálya, a Meteorológiai és Földmágnességi Intézet, valamint a Földtani Intézet segített elvégezni azt, amit Lóczy a tó és környezete tudományos tanulmányozásához szükségesnek tartott. A monográfia köteteiben a tágabb vidék kőzeteit, földtani felépítését, őslényeit, geomorfológiáját, a talajvíz viszonyait, a meteorológiai tényezőket, a tó és környéke növény- és állatvilágát, a hajózást és a halászatot, az ősi és újabb történetét, néprajzát stb. és maga a Balaton vizének számos tulajdonságát: kémiai jellegét, fizikai tulajdonságait, hullámzását, színét, jégviszonyait dolgozták fel egy kisebb könyvtárt kitevő kiadványsorozatban. Gondoljunk bele, milyen elképesztő munkát vittek véghez az szerzők, hogy csak az előbb említett jégviszonyok témakör vagy a Balaton színtüneményei külön kötetet tettek ki! Az óriási munka „A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei” összefoglaló címen, két évtizeden áthúzódóan, folyamatosan jelent meg. Ez a mű a ma embere számára is feneketlen kincsesbánya, akár mindenre elszánt kutató, akár lelkes érdeklődő az illető.

SZAK BAKO BalatonTudTanEredm 01  pages1-1 700
5. kép: az első, ami nem az első, azaz nyitó kötet címoldala. A sorozat tematikai felépítését nem követte a megjelenés dátuma, ami ekkora méretű és ennyi szakember munkájának összehangolásával járó mű esetén teljességgel érthető. Kép: Hungaricana Könyvtár/arcanum.hu

Lóczy legfontosabb szakirodalmi értelemben vett hozzájárulása az indító kötet (A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése), az 1920-ban megjelent, összefoglaló, záró kötet (A Balaton földrajzi és társadalmi állapotának leírása – a Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei czimű monográfia-gyűjtemény adatai alapján), valamint a Balaton-felvidék 1:75 000-es méretarányú földtani térképének elkészítése volt.

Ha valaki utánanéz az egyes köteteknek, akkor némi turpisságra figyelhet fel! A teljes monográfia tematikus felépítése három hierarchia szintből áll: kötet, rész, szakasz. Az egyszerűnek tűnő tematika ellenére a fizikai megjelenés (kötési egységek, a kötetnek hívott egységek és a hierarchikus kötetek kuszasága) ehhez képest kicsit becsapós, és egyedi: nem feltétlenül egy tematikus kötet alkot egy kötési egységet. A legkisebb tematikus egység a szakasz, mindig osztatlan marad, azaz egy szakasz mindig egy ugyanazon fizikailag megjelent könyvben szerepel, akár több szakasszal együtt. Ez a kötet és rész tematikus egységek tekintetében már nem feltétlenül igaz. Némiképp tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a monográfia egymást követő elemei nem időrendben jelentek meg. További talány, hogy a 2023-ban megjelent „A Balaton kutatása Lóczy Lajos nyomdokán” kiváló és nagynevű szerzők által fémjelzett – e cikk forrásanyagának bázisát jelentő – kötetben az szerepel, hogy „Az első kötet 1898-ban, az utolsó pedig 1918-ban került nyomdába”. Ennek ellenére három könyv címoldalán is az 1897-es évszám szerepel. A teljes monográfia eredeti példányai beszkennelve közkincsként szerencsére elérhetőek az Arcanum Digitális Tudománytárában a Hungaricana Könyvtárban.

Az egyes kötetek elkülönítésében segítséget nyújt, hogy minden kötet (kötési egység) címoldalán szerepel egy jellegzetes kép, ami rengeteg érdekes titkot rejt. 

A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei főkép konyvbol 700
6. kép: A címoldalak jellegzetes szereplője a Tihanyt ábrázoló kép, mely valójában egy festmény alapján készült fametszet nyomata. A metszet – a monográfia rangjához méltóan – nem más, mint a kor méltán híres és valóban meghatározó, iskolateremtő, haladó szellemiségű fametszője, Morelli Gusztáv munkája. A bámulatos tehetségű művész neve egyet jelentett a fametszéssel a 19. század végén és a 20. század elején. Metszés nélkül az akkori sajtóélet és könyvnyomtatás elképzelhetetlen volt, mivel a képanyagot – a fotográfiák széles körű elterjedése előtt – ez szolgáltatta a kiadványokba. A nemzetközi hírű szaktekintély mesterségében képviselt nagyságát és tehetségét jól jellemzi, hogy egészen kiemelkedő sikerei ösztönözték az akkori kormányt, hogy 1873-ban az országos „rajztanár-képezdében fametsző-szakosztályt” állítsanak föl, és annak vezetésével az akkor mindössze 26 éves Morellit bízzák meg. Egyik kiemelkedő műve a Habsburg–Lotaringiai Rudolf főherceg, osztrák–magyar trónörökös kezdeményezésére megindított Osztrák-magyar monarchia írásban és képben könyvsorozat magyar kiadásának fametszetei (mintegy 850 db), melyek a Morelli vezetése alatt álló műintézetben készültek, és jelentékeny részüket maga a mester készítette el. Többeknek feltűnhet – némi ellentmondást szülve – a kép bal alsó sarkában olvasható alkotói monogram: DT. Nos, az eredeti képet – melyről tehát a metszet készült – a kor egyik szintén híres piktora, Dörre Tivadar festette. A minden porcikájában professzionális metsző Morelli a monogramot is ábrázolta a metszeten, mint ahogy ezt például a saját magáról készült festményt reprudukáló képe esetén is tette, amit eredetileg Balló Ede festett. A több balatoni témájú képet festő Dörre – szinte már említeni sem kell – kiemelkedő képességű alkotó volt, és több tudományban, mesterségeben alkotott maradandót. Mivel édesapja (Dörre Antal) földmérő mérnök volt, a fiatal Dörre is részt vett az országos felmérésekben, sőt ő maga is szerkeszett hivatalos kataszteri térképeket! Ami még külön széppé teszi a monográfia címerképének tekinthető alkotás nagyívű történetét, hogy Dörre Tivadar az akkor még különálló, ízig-vérig Balaton-felvidéki Nemespécselyen (1942-től Pécsely néven egyesült a szomszédos Nagypécsellyel) született 1858-ban. Kép: Hungaricana Könyvtár/arcanum.hu

 

 

Loczy-monografia osszes kotete 700px
7. kép: harminckettő kötet tömény Balaton. Az eredeti példányok címoldalai az ikonikus címerképekkel a Szabályzott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, Földtani Intézet (egykori MÁFI) Stefánia-úti székházának könyvtárában. Külön köszönetet szeretnénk nyilvánítani Gáspár Anitának, az intézet könyvtárosának, hogy megtekinthettük és bemutathatjuk e páratlan kincset!

 

ifj loczy lajos 350Sajnálatos módon a szerző- és tudóstársak közül – a világháborút követően – még a halála előtt többen ellene fordultak így rendkívül méltatlan módon távoznia kellett a Földtani Intézet éléről, de még a tagságból is. Ennek ellenére sikerült befejznie a művet.
Záró gondolatként álljon itt Lóczy Lajos legidősebb fiának  visszaemlékezése, mely jól jellemzi azt a lángoló szenvedélyt, amely édesapjában szüntelen égett a munkája iránt: „1919 őszén már nagyon beteg volt és érezte halálának a közeledtét. Ekkor fejtette ki a leglázasabb munkásságát. Összefoglaló Balaton-munkáját és Nyugat-szerbia geológiai leírását még be akarta fejezni. Halála előtt egy-két héttel többször emlegette előttem. Istenem még mennyi írnivalóm volna, csak még egy félévet adjon a Mindenható, hogy legalább a Balaton morfológiáját és tektonikáját megírhassam. Még halálos ágyán is dolgozni láttam őt. Két órával előtte, hogy szíve megszűnt dobogni, még javítgatta összefoglaló Balaton-munkájának korrektúráját…

Sírja a hőn szeretett és kutatott Balatonjának egy part menti településén, Balatonarácson (1954-től Balatonfüred része) áll, az errefelé elterjed vörös homokkőből emelve.

 

 

 

 

 

6. kép: Ifj. Lóczy Lajos (Budapest, 1891. –  Rio de Janeiro, Brazília, 1980.), aki édesapjához hasonlóan szintén nemzetközi szinten is neves, kalandos pályafutású, zseniális geológus volt, és szintén Svájcban végezte tanulmányait. 1916-tól a budapesti tudományegyetem földtani tanszékén tanársegéd és 1919-től a tektonika magántanára. 1925-től a közgazdasági egyetem rendes tanára, majd 1932. és 1948. között a Földtani Intézet igazgatója lett, akárcsak korábban édesapja. Külföldi szakértői tevékenységet 1920. és 1961. között végzett, ez idő alatt mintegy 17 országban – a világ csaknem minden részén – dolgozott, majd 1961-ben végleg Brazíliában telepedett le. Egyetemi tanár Teheránban és a riói egyetemen az 1960-as években, majd 1965–1968 között az ottani Földtani Intézet szakértője, utána a Szövetségi Egyetem geotektonika tanára 1973 végéig, nyugdíjazásáig. Ezt követően szakértőként dolgozott még a továbbiakban is.

 

 

 

Hanuka Kővágóörsön

 

Áll egy igazán különleges épület Kövágóörs keleti, kiemelkedő részén, ez a Kővágóörsi zsinagóga. Több szempontból is unikális az épület: hazánk kistelepülésein megmaradt zsinagógák közül jól eséllyel ez az egyetlen a Bakony–Balaton vidékén (kivétel a kivételek között a nagyvázsonyi zsinagóga, amely jelenlegi formájában valószínűleg csak részeiben tartalmazza az eredeti épületet). Külön figyelemre méltó, hogy az említett kevés taggal bíró halmazból még kevesebbek egyike, amely még eredeti architektúrájában maradt meg. És mindezt még megfejeli az tény, hogy helyi vöröskőből (tudományos nevén: Balaton-felvidéki Homokkő Formáció) emelték, ami tényleg egyedülivé teszi a Föld nevű bolygón.

regen egyben 700
Fotó: Fortepan / Gazda Anikó, kalizsinagoga.hu

A források alapján Kővágóörsön már a középkorban jelentős izraelita közösség élt. A Magyar Zsidó Lexikon szerint 1929-ben a 2120 fő kővágóörsi lakosból 140 fő volt izraelita vallású. A helyi hitközség 1778-ban alakult, alapítók és az első elöljárók Koblenczer Ignác, Schlesinger József, Bród Ignác, Told Simon és Schwartz Jakab voltak. Első rabbija pedig Pfeifer Zélig Lébi volt, aki 1868-ban hunyt el. A hitközséghez kilenc környékbeli település tartozott, köztük Tapolca is, ahol nagyobb számú zsidó közösség élt. A 19. század végén Tapolcán kiépült a vasút és az iparosodás is erősebben jelentkezett itt, ami miatt Kővágóörs jelentősége csökkent, a környék hitközségei közül is a tapolcai lett a jelentősebb. A szent iratok Kővágóörsről a II. világháború előtt átkerültek Tapolcára. A II. világháború idején a helyi zsidóságot elhurcolták, a források szerint egyik holokauszt túlélő sem települt vissza Kővágóörsre.

regen egyben 02 700
Fotó: balatoniromok.blogspot.hu, balaton.hu

A kővágóörsi zsinagóga valószínűleg az 1820-as években épült. „A dombon lévő terület a Kővágóörsi Ortodox Zsidó Hitközséghez tartozott az egész infrastruktúrával, rabbi házzal együtt, amely azért volt különleges, mert abban az időben Kővágóörs abszolút régiós központnak számított. Mai fejjel talán furcsa elképzelni, de akkor még a városiasodás nem indult el, így a környező települések zsidó lakosságának központja is itt volt, ezért épült itt zsinagóga, rituális fürdő, volt zsidó iskola és zsidó oktatás és kóser vágás is két helyen a faluban” - fejtette ki egy interjúban Jusztin Ádám a zsinagógát megmentő civil szervezet, a Káli-medence Zsinagógája Alapítvány vezetője. Visszatérve az épülethez: a női karzat feljáratát is rejtő előépítmény az 1880-as évekre készülhetett el, ahogyan a belső festés is. Az épület bejáratából a fő térbe jutunk, amelyben nyomokban még ma is látható a kékes, márványos festés, a mennyezeti szekkók, valamint a négy, mára olvashatatlanná vált felirat.

napjainkban egyben 700
Fotó: Kővágóörsi zsinagóga Facebook oldal

A II. világháború vége óta üresen álló zsinagóga a '60-as években – szinte bevált szokás szerint –  előbb ÁFÉSZ raktár, majd a Révfülöpi Nagyközségi Közös Tanács tulajdona lett. Az 1980-as években került magántulajdonba, és több tulajdonosváltáson is átesett, majd 1985-ben műemlékké nyilvánították, ám a tulajdonosokat nem sikerült rábírni az épület állagának megóvására, így az évről évre egyre romosabb állapotba kerül. A zsinagógával azonos telken állt a rabbi háza, amelyet valamikor az 1960-70-es években lebontottak.

chanuka egyben 700
Fotó: Kővágóörsi zsinagóga Facebook oldal

A klinikai halál állapotába került több száz éves, értékes és egyedi épület életében 2020 februárjában új fejezet kezdődött: hosszas jogi procedúra után végre a Káli medence zsinagógája Alapítvány tulajdonába került. A civil szervezet célja végtelenül egyszerű és tiszta: „az épület eredeti funkciójának betöltése, tehát zsinagógaként való továbbélése, felújítása”. Azóta megtisztították és rendbe rakták az épület környékét, elbontották a drótkerítést és életet hoztak az egykori romok közé: közösségi rendezvényket, kiállításokat és az épület eredeti funkciójához méltóan szakrális eseményeket is szerveznek. Idén – az ujjászületés óta – negyedszerre lobbant fel a láng a fények ünnepén, a hanukán.

Forrás: termeszetjaro.hu, helloveb.hu, kalilzsinagoga.hu

 

A Christkindl spiel

A Christkindl spiel egy valóban egyedi színfoltja geoparkunk – szerencsére – élő kulturális örökségnek.  Ez egy a reformáció idejéből származó karácsonyi énekes népszokás, egy Betlehemes játék, amelyet a XVIII. században betelepített németek  őriznek és éltetnek a Bakony és Balaton-felvidék németek lakta településein mind a mai napig. A népszokás Luther Márton nevéhez fűződik, aki a reformáció idején terjesztette el azt a szokást, hogy a christkindl-játékban résztvevők házról házra járnak, elviszik a karácsonyfát a családoknak, és a kis Jézus, azaz a Christkindl megszületésének örömhírét hirdetik. Emellett karácsonyi ajándékot is adtak a család minden tagjának. A drámai elemekkel tarkított népszokást Christkindl, Christkindl- játék, Christkindl-Spiel és Krisztkindli néven is ismerik, ez utóbbi változat talán a legelterjedtebb köznyelvi változat. Magát a Christ-Kindl szót egy bizonyos Benedict Wilhelm Zahn (1738-1819) nürnbergi ügyvéd, történész, hivatalnok találta ki és használta szólásjegyzékében.

Ma – a nem magyarországi – német nyelvterületen már csak a Christkindlmarkt, a karácsonyi vásár rendezvénye őrzi a szokás egy elemét, miszerint az adventi vásárt a Christkind nyitja meg. Ezt általában egy aranyszínű, szárnyakkal ellátott ruhába öltözött szőke hajú leány alakítja.

kristkindl 01 700

A máig élő Krisztkindli játékban a szereplők életkora, öltözéke, a viselt kiegészítők és ruhadíszítések és a mellékszereplők száma településenként eltérő lehet, de jellemzően 8–15 év közötti gyereklányok vesznek benne részt és a főszereplők minden esetben ugyanazok: a Hírnök, az Angyal, Mária és a Christkindl. A ruhájuk alapja egy fehér sifonból vagy lenvászonból készült alsó- és felsőszoknya, egy hosszú fehér ing, amit színes mellény és fehér vállkendő egészít ki. A fejükön mirtuszkoszorút és szalagokból és gyöngyökből készült díszeket, a kezükön fehér kesztyűt, lábukon pedig fekete vagy barna harisnyát és magas szárú fűzős cipőt viselnek. Az öltözéket általában egymástól öröklik tovább, a kellékek pedig a közösség tulajdonában vannak.

kristkindl 03 700

Bár a népszokás alapját képező házról házra járás december 24-ére esik, a játékot hosszas előkészületek előzik meg. A szereplőket az otthonukban a család vagy közeli ismerősök segítik felöltözni, amely a hagyomány szerint december 23-án éjjel 3–4 körül kezdődik. A lányok haját koszorúba fonják, sőt a régi időkben a fésülő asszonyok előző nap megmosták és cukros vízzel vagy disznózsírral kenve fonták be, hogy jó tartása legyen.

kristkindl 04 700

A szereplők december 24. reggeltől az éjféli miséig járják a falut, minden házba bekopogtatnak, hogy a kis Jézus születésének örömhírét elvigyék. A régi szokás szerint a falu elöljáróit, a polgármestert, a papot, az orvost és a tanítókat köszöntötték először, akik színes szalagokkal díszített rozmaringos almát is kaptak, mely az életet jelképezi. Régen a faluban kísérő gyerekek zaja jelezte útjukat, ma már előre napokkal tudatják az útitervet a lakossággal. Mindenhol örömmel fogadják a lányokat, akik csengőszó mellett éneklik el a szerepeiket német nyelven, amit gyakran magyar karácsonyi dalok is követnek. A Christkindl-t játszó lány megáldja a ház tagjait, végül átadják a karácsonyfát és az ajándékokat. A lányok régebben almát és diót, napjainkban csokoládét, szaloncukrot, narancsot vagy pénzt kapnak az előadásért cserébe.

kristkindl 05 700

Este pedig, mikor elhagyják az utolsó házat, az éjféli misére mennek – ahol a szereplők az első padban ülnek, vagy az oltár mellett állnak, így hangsúlyozva a születés ünnepének jelentőségét, emelve az alkalom fényét –, a kezükben tartott kellékek a Mária-oltáron kapnak helyet és egészen február 2-ig, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéig ott is maradnak.

kristkindl 02 700
Fotók: Laczkó Dezső Múzeum/ldm.hu

A Bakony-vidék településein a szokás a II. világháború után megszűnt, majd a '60-as években újjáélesztették. Jelenleg a 13 településen 15 Krisztkindli csoport működik. A verseket, énekeket és az egyéb szövegeket a helyi hagyományok szerint a településen fennmaradt variációban tanulják és adják elő a csoportok. Általánosan 3–4 éven keresztül tagja a Krisztkindli csoportnak egy-egy szereplő, de egyéni eltérések itt is megfigyelhetők. A csoportok munkájának segítését, szervezését, betanítását, öltöztetését egy-egy magánszemély vállalja fel, vagy a helyi nemzetiségi iskola nyújt hátteret. A segítők a viseletek készítői, a kiegészítők készítőinek generációi egymásnak adják át a tudást, az írott és íratlan szabályokat. A Christkindl-Spiel 2020-ban felkerült az UNESCO által a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére.

 

 

 

 

A megfagyott geopark

A klíma melegedésének egyik legelemibb és megkérdőjelezhetetlen jele, hogy egyre enyhébbek a telek. Egy ma élő nem túl aggastyán, negyvenes éveiben járó ember is bizony néha elképedve emlékszik vissza gyermekkorának jóval keményebb teleire, kiváltképp akkor, mikor meglátja a fintorgó, megdöbbenő ábrázatokat a langymeleg mínusz öt–hat fokos előrejelzéseket meghalló honfitársai arcán.
Alapesetben a téllel egy – lassacskán eltűnő, illetve meg nem jelenő – másik világ, egy másik üzemmód „állt be” a tájhasználó és formáló ember életében, mely egészen sajátságos mesterségeket is életre keltett az év ezen időszakában. Hihetetlen és tiszteletre méltó az, ahogy az adott kor embere a hasznára tudta hajtani a zord és kemény téli világot. Mindemellett jól ismert, főleg a Balatonhoz köthető szabadidős tevékenységeknek is teret engedett ez a nulla fok alatti lét, ami főleg a vízfelületek befagyásából adódó csúszkálási lehetőségeket jelentette. Az alábbi fotóválogatásban geoparkunk e téli világának pillanatképeit elevenítjük fel, némi kommentárral.

 

 

Vágjunk bele...

jegfureszeles szeretlekmagyarorszag 700

berko pal 1966 fortepan 78648 700

jegvagas szekerrel likebalaton 700

jegverem egyben 02 700

jegszekreny 01 700
Fotók: 1. szeretlekmagyarorszag.hu, 2. Fortepan/Berkó Pál, 3. likebalaton.hu, 4. A Balaton régi képeken Fb csoport, 5. szeretlekmagyarorszag.hu, 6. szeretlekmagyarorszag.hu
 

1–6. kép: Mint már említettük a téli világ fenntartott olyan mesterségeket, amelyek a mai kor technikai felszereltsége mellett szinte elképzelhetetlennek tűnnek. Az egyik ilyen teljesen megszűnt foglalatosság a jégvágás, ami lényegében afféle „jégbányászatot” jelentett, amelyet még a hetvenes években is űztek. Mikor kellő vastagságúra – és ez régebben szinte minden évben előfordult – hízott a jég, arra alkalmas helyen és eszközökkel nekiálltak azt megfelelő méretűre darabolni, amit ezután jégvermekben halmoztak fel. Erre a tevékenységre nagyon-nagy szükség volt, további iparágak művelői remegve várták a megfelelő jégtermést. Az uradalmak és a korabeli vendéglátóipar például ezzel hűtötte mindenét, amit hűteni kellett és lehetett. Ebből kifolyólag nagyon nem volt mindegy, hogy rendesen befagyott-e a tó a 19. század első harmadában bimbódzó, majd az az követő századfordulótól rohamtempóban fejlődő balatoni turizmus számára. A jégtermelés és tárolás valószínűleg jópár évszázados – talán évezredes – hagyományokkal bír, a háztartási felhasználás zsengébb korú furfang. Kezdetben a „polgári” (valójában inkább nagypolgári, nemesi) felhasználása vált elterjedtté a jégszekrények megjelenésével. Később a 20. század ötvenes-hatvanas éveiben egy egészen más társadalmi-gazdasági környezetben már szinte minden háztartásban volt jégszekrény, ha nem is oly díszes és patinás, mint a fentebbi képen látható 19. századi darab. Ebbe jó eséllyel a jegesember – íme egy újabb letűnt foglalkozás – hozta meg a jeget, amibe persze egy idő után – főleg a városokban – jéggyárakban előállított jég került. A jégszekrény működése végtelenül egyszerű volt: üreges falába kellett rakni a tömbjeget, ami hűtötte a benne lévő élelmiszert. Az olvadékvíz pedig alul összegyűlt egy rekeszben, amit ki lehetett önteni. Termelhető jegű vízfelületek közelében még sokáig egyszerűbb volt az elérhető élővízi jeget használni a jéggyári helyett. A szakszerű tárolást a jégverem látta el. A bejárattól indult egy csúszda, ezen csúsztatták le a jégtömböket, egy idő után a verem szépen megelt a föld feletti részig is, akár két méter magasságig. A tetejét – lehetőség szerint – árpaszalmával fedték be, mert ez törekmentes volt, nem szennyezte a jeget. A gondosan letakart és tömörített jég egy idő után összefagyott, amit pedig nyáron csákánnyal aprították. Volt ahol augusztusig (!) is kitartott a vermelt jég. Ennél környezetkímélőbb hűtést aligha lehetne elképzelni. Ehhez persze megfelelő telek kellenének, így marad a modern energiafogyasztó hűtőgép, hűtőház.

 

 

...és vágjuk át!

tolokasza gyalazka egyben 700

nadaratok nadkombajn egyben 700
Fotók: 1. Rippl-Rónai Múzeum, 2. Néprajzi lexikon/arcanum.hu, 3. A Balaton régi képeken Fb csoport, 4. likebalaton.hu

A nád – elsősorban tetőfedő nyersanyagként – hajdanán sokkal elterjedtebb volt, mint manapság, de napjainkban is széleskörű a felhasználása, csak már nem kézzel –  jobbára gyalázkával (fb), tolókaszával (fj) –, hanem speciális gépekkel aratják (itt fontos megjegyezni, hogy nád korántsem volt annyira elterjedt tetőfedő anyag – mint azt elsőre némi túlzó álromantikával elképzelnénk – de jóval elterjedtebb volt, mint manapság; a rozsszalma ebből a szempontból értékesebbnek bizonyult). Az aratáshoz ma is ugyanúgy fagy kell, mint régen, hisz a keményre fagyott terep nélkül nincs min megállni a nádasban, de egyes modern nádarató gépek már képesek a fagy beállta nélkül is dolgozni. Úgy tűnik a nádaratás jövője erre mutat, a telek – mint látjuk – egyre enyhébbek, a nádat meg vágni kell, nem csak kereskedelmi, hanem kezelési céllal is.

 

 

Fogjuk ki!

halaszok egyben 700
Fotók: 1–2. Balatoni Múzeum/zaol.hu

A fagy beköszöntével a halászat is megváltozott, egészen más módszerekkel és eszközökkel (leszámítva persze az örök hálót) kellett halat fogni, mint a jégmentes időszakokban. Szinte külön tudománynak számított a jéghalászat a módszereivel, eszközeivel no és persze a sajátságos szakszavakkal: gyalom, jeges vonyó, gemics, buffogtató vagy cibék. A fenti képen (j) a halász egy buffogatót tart a kezében. Ezzel ütlegelve a jeget a kibocsátott hang terelte a halat a háló felé, amit egy lékrendszeren keresztül eresztettek le és húztak ki a zsákmánnyal. A jéghalászat nagyon veszélyes tevékenység volt, ugyanis a szeszélyes balatoni időjárás könnyen a hullámsírba temethette a halászbokrok dolgos embereit. Egy nevezetes alsóörsi esetet Eötvös Károly is megörökített Balatoni utazás című művében, oly kifejezően és drámaian, hogy lehetetlen érzelmek nélkül elolvasni.

 

 

Menni kéne!

jeges szeker parti jeg 700
Fotók: 1. szeretlekmagyarorszag.hu, 2. Fortepan/Mészáros Zoltán

Érdekes kettősség alakult ki a közlekedés vonatkozásában a Balaton vidékén: ami a kemény fagyok és a hó képében akadályt jelentett a szárazföldön, az lehetőséget nyújtott a vízen (természetesen lehetetlenné téve a hajózást). Ha beállt a jég, akkor megindult rajta a forgalom, hisz a vastag jépáncél gyakorlatilag híddá változtatta a Balatont, és lényegesen rövidebb volt átkelni a tavon, mint megkerülni. Nagyon sok időt meg lehetett így spórolni, különösen a tó – észak–déli irányú – középvonala környékén. A stabil jég nem csak az alapvető közlekedést, hanem a kereskedelmet is kiszolgálta. Szekerekkel is jártak-keltek a befogyott tavon, ami szintén nem volt veszélytelen mutatvány, és nagy tapasztalatot és odafigyelést is igényelt. Persze számos baleset történt és sokan már nem értek partot. A bakonyi területeken egy komolyabb havazás hosszabb ideig tartó elzártságot okozhatott. Gondoljunk bele: a gépek nélküli világban, ha leesett 70–80 cm hó, egy kis bakonyi falu – főleg tanya –  esetén szó sem lehetett az eltakarításról. Ha valami elintézni való akadt, maradt a gyalogszer vagy a lóvasszán, de mindenképpen jól jött a telepakolt éléskamra.

 

 

Jön!

molo jegkar 700

jegkar siofok 1925 fortepan 183360 700
Fotók: fent:1.Fortepan/Mészáros Zoltán, 2–3. Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/BAHART Archívum szeretlekmagyarorszag.hu; lent: library.hungaricana.hu

A jeget első nekifutásra valami csöndes, álló, többnyire egyveretű dolognak képzeljük el, de a legkevésbé sem volt az. Folyamatosan mozgott, változtatta az méretét, alakját, színét és elképesztő erőt tudott kifejteni, egykor nagyon komoly károkat okozott a partmenti építményekben. Egészen elképesztő tudás halmozódott fel a vízközelben élő emberekben a jégről. Megannyi sajátságos forma, jelenség, mozgás és hanghatás köthető a Balaton jegéhez, amelyet mindeddig a legrészletesebben Cholnoky Jenő vetett papírra, a híres 32 kötetből álló „A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei” sorozat 17. (fizikailag megjelent) köteteként.

cholnoky a balaton jege 700

 

 

Mozogjunk!

1967 bojar sandor fortepan 179319 700

bicikli korcsolyahajo

fakutyahoki

keszthely 1982 fortepan 56288 700

arcanum turista 1963 700
Fotók: 1–5. Fortepan/Bojár Sándor, 6. Fortepan/Rádió és Televízió Újság, 7. Turista/1963. 2. szám//arcanum.hu

A szabadidős tevékenységek értelemszerűen akkor jelentek meg a téli világban errefelé, amikor feltűnt az a társadalmi réteg a Balatonnál akinek már volt szabadideje. A víz különböző fagyos változataiban történő csúszkálás fajtái szintén ékes bizonyítékai az emberi leleménynek. Az idő előrehaladtával egyre szélesebb néprétegek egyre különfélébb módokon igyekeztek a szabadidőt minél fehérebb és csúszósabb környezetben eltölteni. Volt aki sikerrel (1967-ben) „áttrabantozta” a tavat Balatonföldvár–Balatonfüred „viszonylaton” a jégen. És volt aki (1982, Keszthely) sikertelenül... A legmesszebbre azonban a Pétfürdői Munkás Testedző Egyesület Természetjáró Szakosztály sziklamászó csoportja jutott Szabady Béla vezetésével. A csoport 1963. január 18–20. között többnapos expedíción mintegy 54 óra alatt hosszában átgyalogolta a Balatont a jégen.

 

 

A nyolcadik

1962 rabafuzes szalay zoltan fortepan 137593 700
1. kép: A 8-as számú főút teljes hosszát megjelenítő tábla a Szentgotthárdhoz tartozó Rábafüzesen, az államhatárnál 1962-ben. Az utat Grazig építették meg, de ezzel a számjelzéssel sosem érte el az osztrák várost. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

A Bakony és Veszprém térségének szinte szívkoszorúere a 8-as számú főútvonal, de a súlyos függés ellenére talán legalább annyira szeretjük, mint utáljuk. Hazánk elsőrendű (egy számjegyű) főútvonalai közül a 8-as több szempontból kilóg a főútvonalak sorából: ez az egyetlen, amely nem a fővárosból indul, és nem mellesleg az egyetlen egyszámjegyű a geoparkban. Illetve csak majdnem, mert egy kb. 50 méteres szakaszon a 7-es számú főút átvezet a geopark működési területén lévő Balatonfőkajár déli csücskén.

harom az egyben 02 700

ketto az egyben 01 700
2. kép: A „nulladikak” , avagy a nevezetes pont építményei, ahonnan az egyszámjegyű főutak kezdődnek. Kivétel az 1-es, mert azt a BAH-csomóponttól, illetve a 10-es és a 31-es, mert azokat pedig innen mérik, de nem egyszámjegyűek. A jelenlegi már a negyedik nullponti jelkő a sorban. Hihetelen és forduladokban gazdag volt a közúti távolságmérés nullpontjának története, de nagy utat nem tett meg.
A 18. századtól a magyarországi utak hosszát még a budai királyi várpalota főbejáratának küszöbétől mérték mérföldben. Onnan a nevezetes pont és az azt jelző műtárgy a Lánchíd megépítésével átkerült a mai Clark Ádám tér területére, ahonnan egyszercsak – nem tudni mikor és hogyan – egész egyszerűen nyoma veszett! Évtizedek teltek el a „nulladik” nélkül, majd 1929-ben a Nemzeti Újság október 6-i számában adott hírt arról, hogy a Hungária Automobil Club  egy „nulladik” kilométerkövet szándékozik felállítani a Lánchídnál egy szobor formájában. A klub Körmendi-Frim Jenő szobrászművészt bízta meg annak elkészítésével. A művet 1932. május 7-én avatták fel ünnepélyes keretek között a Clark Ádám tér déli oldalán, az akkori Kereskedelmi Minisztérium épülete előtt. A szobor nemcsak egyszerű Mária-alak volt, hanem egyenesen Magyarország védelmezője (Patrona Hungariae), talapzatán a három közleledési módot szimbolizáló alakkal. De ez a kő sem maradhatott sokáig, mivel a háború komoly károkat okozott benne. Elbontása után egy újabb szobrot kellett állítani. 1951-ben a Közlekedésügyi Minisztérium megbízásából a Fővárosi Tanács pályázatott hirdetett. Ennek folyamán 1953-ban felavatták Molnár László szobrát, mely egy munkást és egy autókereket ábrázolt. Ám idővel ennek a szobornak is mennie kellett, és 1974-ben áthelyezték a rákoshegyi vasútállomáshoz, ahol ma is áll az eredeti talapzat nélkül. Ilyen kacsgaringós úton jutunk el Borsos Miklós ma is látható, jellegzetes szobrához, melyet – stílusosan – 1975. április 4-én avatták fel. Fotók: balról 1. Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái (Budapesti Statisztikai Közlemények 69/1) / arcanum.hu, 2. Fotó: Budapesti Hírlap, 1932. május 8. / arcanum.hu 3. Közuti és Vízi Közlekedés, 1947 (2. évfolyam, 1-11. szám)/arcanum.hu 4. Fortepan / Bojár sándor 5. Wikipédia

Az ókorban már jelentős útvonalat (de inkább, mint „csapásirányt” sem, mint a szigorúan vett konkrét nyomvonalat, amely kisebb-nagyobb mértékben, de folyamatosan változott az idők során) minden bizonnyal jóval korábban is használhatták, hiszen a fő közlekedési vonalakat – amelyek mentén jobbára a ma is használatos főútvonalak futnak – többé-kevésbé az ősi, az elemi racionalitás elvét követő (a terepviszonyokat figyelembe vevő, a kevesebb fáradságot, ráfordítást és nagyobb biztonságot jelentő) szempontok alakították ki.

 

kozepkori uthalozat 01 700
3. kép: A Dunántúl úthálózata a középkorban. Az ÉK–DNy-i meghatározó csapásirányt a térségben ma a 8-as főútvonal, valamint a 7-es főút, M7-es autópálya kettőse testesíti meg. Kép: Glaser Lajos: A Dunántúl középkori úthálózata, Századok, 1929. január–március

A mai 8-as főútvonal egykori csapásiránya, illetve annak egy része jóval nagyobb léptekben is nagy jelentőséggel bírt. A római tartományi (Pannonia Inferior, azaz Alsó-Pannónia) főváros, Aquincum a mai Óbuda helyén épült fel. Az Aquincumot Itáliával összekötő legrövidebb út a Velencei-tó északi peremén vezetett a mai Székesfehérvár–Várpalota–Veszprém–Nagyvázsony–Tapolca útvonalon Keszthelyig. Keszthely határában a fenékpusztai rév szakította meg az útvonalat – ahol a IV. század elején épített hatalmas római erőd épült –, hogy aztán Nagykanizsán át elérje Poetoviót, azaz a mai Ptujt. Az út a távoli keletről, Kijev érintésével húzódó út része volt, ami a Vereckei-szoroson át jutott be a Kárpát-medencébe, aztán Szolnokon át haladva a mai Budapest tabáni Duna szűkületénél – ahol nem véletlenül ma az ország fővárosa fekszik, és a forgalmas Erzsébet-híd áll – jutott át a Dunántúlra. Érdekes, hogy némely időszakokban a megszokás válik racionálissá: később a középkorban – de még a tatárjárás előtt – ugyanez a Buda–Itália útvonal a Balaton-felvidéket elhagyva Szombathely–Graz felé (tehát nem délnyugatra, Nagykanizsa felé) vette az irányt, és onnan dél felé kanyarodva jóval hosszabban kapcsolta össze a két végpontot.

Érdemes elgondolkodni azon a mindenkor társadalmát is meghatározó, elemi és lenyűgöző összefüggésrendszeren, amely alapján rendeződik az emberi lét a természeti tényezők által irányított térben. Aligha véletlen, hogy az ókori (vagy jóval régebbi) közlekedési ütőerek mentén – melyek jóval többet jelentettek, és jelentenek ma is a puszta közlekedésnél – ma autópályák és vasútvonalak futnak, kultúrák terjednek, városok, települések fűzérei sorakoznak, a társadalmi lét kielégítését célzó, összefüggő funkciók telepednek meg egy hatalmas struktúrában.

A 8. sz út irányának jelentőségét jól mutatja, hogy 1848-ban az ország teljes 276,5 mérföldnyi kiépített úthálózatából Veszprém megyében csak ezen főút (leánykori nevén Budapest–Graz állami út) éppen nyolc – német – mérföldnyi, kb. 60 kilométeres szelete volt kiépítve a Várpalota–Tapolca szakasz egy részén. E mellett voltak még önálló kisebb szakaszok is kiépítve Sümeg, Pápa, Veszprém, Csopak, Litér környékén. Több évtizeddel később is ez volt Veszprém megyében az egyetlen állami út. Az útügytörténeti források szerinti első „számos” nevét, a 19-est az ugyanezen sorszámú század végén, 1895-ben kapta, de valószínűleg ez előtt is valamilyen sorszámon szerepeltette a monarchia adminisztrációja.

A két világháború közötti nagy gazdasági világválságból lassacskán kilábaló Magyarországon a turizmus tervezett fejlesztése érdekében időszerűvé vált a Budapest–Graz közötti korszerű autóút építése, számítva a német turisták tömegeire (ironikus módon ez a tömeg egy merőben más politikai rendszernek bőven kijutott). A tényleges kivitelezés azonban még a válság kirobbanása előtt elkezdődött. Az út végleges nyomvonala igen hosszú polémia után dőlt el, sőt, a Veszprémen belüli nyomvonal problematikája a százfordulótól szinte egészen az útgyűrű megépüléséig tartott: bár mindig futott valamerre, de mindig másfelé akarták vezetni. Lényegében az a tény rakott pontot a folyamat végére, hogy kijelölték az útgyűrű végleges nyomvonalát. A 8-as főút Székesfehérvár–Veszprém közötti első üteme 1927 és 1932 között készült el, majd miután lezárult a Veszprémen belüli és Veszprém utáni szakaszainak vitája, folytatták az építését egészen az államhatárig, ám ekkor még mindig nem hívták 8. sz. főútnak. A főútvonalak számozásának nómenklatúráját meghatározó kereskedelem- és közlekedésügyi miniszteri rendeletet (70 846/1934. számmal) 1934-ben hirdették ki, lényegében e jogszabály kihirdetésének időpontja a magyar főutak névnapja.

vasarhelyi egyben 700
4. kép: Nem akárki bábáskodott – mások mellett – a korszerű nyolcas megépítésén: a korszak egyik úttörő mérnöke Prof. vitéz Dr. Vásárhelyi Boldizsár – aki egyebek mellett részt vett az akkor hipermodernnek számító Ferihegyi repülőtéri gyorsforgalmi út megvalósításában – 1941-ben Magyarország autópálya-hálózatára vonatkozóan készítette doktori disszertációját, mely az első szak- és korszerű koncepció volt ebben a témában. A jobb oldali képen a disszertáció azon oldala látható, ami a budapesti útgyűrű az „ős M0-ás”  koncepcióját ábrázolja, ami évtizedeken és rendszereken átívelő kivitelezhetetlen –  sőt, lassan időszerűtlen – műszaki kihívásnak bizonyult. Képek: Műszaki alkotók, Magyar mérnökök 14. füzet Prof. vitéz Vásárhelyi Boldizsár/elsolanchid.hu

Több közlekedési-műszaki érdekesség fűződik a nyolcashoz. Az eredeti tervek szerint Veszprémet az út észak felől kerülte volna el, ám miután a város vezetői a nyomvonalról tudomást szereztek – okulva a vasút ma is fájó messzeségén – ragaszkodtak ahhoz, hogy az út a belvároson keresztül vezessen. Így viszont óhatatlanul szükségessé vált egy városon belüli korszerű és egyúttal impozáns Séd-völgyi híd megépítése, hisz egy olyan történelmi jelentőségű megyekszékhely, mint Veszprém, mégse kaphatott akarmit a hidak terén sem. Ne felejtsük: a város ekkor lényegesen egységesebb, archaikusabb és impozánsabb képet mutatott, mint manapság. Miután végleg eldőlt, hogy a Tapolca felé vezető irány helyett a Veszprém–Herend–Devecser–Jánosháza–Rábafüzes út bizonyult kedvezőbbnek, és véglegessé vált a Veszprémen belüli nyomvonal is, elkészülhettek a Veszprémen átvezető szakasz kisajátítási, építési tervei a m. Kir. Államépítészeti Hivatal mérnökei által. A máig megmaradt dokumentációk nagy részét Próder Ferenc, a város egyik jelképét jelentő völgyhíd megálmodója készítette, a híd tervezője Folly Róbert volt. A nyolcas út megépítésének záróakkordját, így a születésnapját jelentette a völgyhíd és a csatlakozó utak átadása 1937. december 22-én. ämi ekkor még „csak” szimplán völgyhíd, hisz a keresztelőt később tartották, mintegy tartogatva az alkalmat egy jeles évfordulóra. Ám a történelem közbeszólt: a viadukt ünnepélyes felavatását Szent István király halálának 900. évfordulójára, 1938. október 5-ére tervezték volna, azonban az első bécsi döntés és a Felvidék megszállása miatt az avatást elhalasztották, és végül csak 1939. június 18-án tartották meg.

haui balazs 1937 fortepan 92909 700
5. kép: Az utolsó simításokat végzik a Veszprém egyik jelképének számító völgyhídon 1937-ben. Fotó: Fortepan / Haui Balázs

A modern 8-as valóban korszerűnek számított: két vasbeton ívhíd és hat vasút felett átvezető felüljáró tette zökkenőmentesebbé a rajta haladó forgalmat, akkor, amikor az főutak és vasutak szintbeli kereszteződése és az ebből fakadó hosszadalmas várakozás még évtizedekig a mindennapok része volt.

Az út a világháború miatt a „turistacsalogató" szerepét már nem tölthette be, mivel a történelem ismét közbeszólt: 1945-ben a visszavonuló német csapatok egy romhalmazzá vált országot hagytak maguk után, melyben szinte az összes létező hidat felrobbantották, köztük a még új viaduktot is, március 21-éről 22-ére virradó éjjel.

veszprem volgyhid 1945 700
6. kép: a német hadsereg által felrobbantott veszprémi völgyhidat szinte azonnal használhatóvá tették, tényleges helyreállítására azonban csak 1948-ban kerül sor, abban az évben március 15-én avatták fel ismét. Fotó: Veszprém megyei közutak töténete

További közlekedéstörténeti érdekességek köthetőek a nyolcashoz: Az első forgalomirányító jelzőlámpát Veszprémben a 8. sz. főút városi átkelésének rekonstrukciójával egyidőben, 1971-ben telepítették.

elso forgalmilampa veszprem 1971 700
7. kép: korabeli újságcikk az 1971-ben beüzemelt első veszprémi forgalmi jelzőlámpa botrányosra sikerült premierjéről. Akkora fennakadást okozott, hogy nagyon hamar üzemen kívül helyezték, és egy igen alapos felülvizsgálat után, egy év kényszerpihenő után 1972-ben váltott ismét zöldre állandósult üzemi működésben. Fotó: Veszprémi Napló, 1971. június 30.

A nyolcas egyelőre véglegesnek mondható nyomvonala kikerült a belvárosból, és a nem oly rég bővítésen átesett veszprémi útgyűrű déli ágán halad végig, annak 1985-ös átadása óta. Ez az útgyűrű volt az első, teljesen egészében megépült ilyen létesítmény az országban.

kezdet veg 700 02
8. kép: Kezdet és vég. A fenti képen a mai nullpontot jelentő szekesfehérvári körforgalom M7-es felé kanyarodó sávja, ahol a feslett matrica alól kikandikáló 8-as szám súgja „nem itt kezdődök!”. Nem oly rég még a körforgalomtól párszáz méterre futó autópálya jelentette az origót. Az alsó képen az aszfalt színének markáns változása nem csak az osztrák–magyar államhatárt jelzi, hanem a 8-as fóútvonal végét is. Fotó: Google Utcakép

A nyolcas tényleges nyomvonala kisebb módosulásokkal folyamatosan változik, a kezdőpontját jelentő helyszín is kikerült Szekésfehérvár központjából egy, az M7-es autópálya közelében épült körforgalomhoz. A főútvonal – mely az olaszországi Fortezzától Céglidig vezető E66-os európai út része – innen 191 kilométer hosszan vezet Szentgotthárdhoz tartozó rábafüzesi határátkelőig. Az utat folymatosan fejlesztik, jelenleg a Herend–Devecser szakasz van napirenden. A tervek szerint e szakaszon 2×2 sávosra bővítik a nyolcast, és megépül az Ajkát elkerülő út is.