Őskőkori festékbánya Lovas határában
- Részletek
- Írta: Kasza Katalin
A történet az 1950-es évek elején kezdődik, amikor is megnyitják a Lovas külterületén található ún. Mackói murvabányát, mert kellett a kőzetanyag a 73-as főút építéséhez.
A dolomit kitermelése során akadtak rá több nagyméretű csontra, amit később a Bakonyi Múzeumba szállítottak. Itt Mészáros Gyula, majd később Vértes László foglalkozott a leletanyaggal.
A dolomitbánya területén talált eszközök állatcsontból készültek, amelyeket kisebb-nagyobb megmunkálással kitűnő szerszámmá alakítottak. Volt a leletcsoportban olyan eszköz, amelyet balkezes ember használt, és egy olyan is, amin mintázat található.
Több monográfia és publikáció megjelenése után 1995-ben egy tudományos vizsgálat (C14-es szénizotópos ) során az eszközök korát 11.740 évesre datálták.
De vajon mire használta az akkor élt ember ezeket a megmunkált csontokat? Vörös porfesték bányászásához csiszolta, faragta a gímszarvas, daru, jávorszarvas és vaddisznó csontokat.
A friss csont kiválóan alkalmas faragásra, pattintásra, csiszolásra. A leletanyagban szinte csak olyan csont található, ami az állatok húsban kevésbé gazdag testtájairól származott, ezért táplálkozás szempontjából nem volt fontos az ember számára. Feltételezhetjük, hogy direkt olyan állatcsontot válogattak és vittek a bánya területére, amelyekből kisebb átalakítással megfelelő szerszámot lehetett készíteni.
Nem kevés vörös porfestéket bányásztak, hiszen körülbelül 24 m³, azaz nyolc IFA-teherautónyi térfogatról beszélünk. Mire használták a paleolitikumban élő emberek ezt a vörös színű port?
Kutatásokból tudjuk, hogy a neandervölgyi ősember már eltemette a hozzátartozóit, temetési rítus kísérte a szertartást. Azt is megfigyelték régészeti feltárások alkalmával, hogy a temetésnél gyakran használtak vörös porfestéket. A halált, annak folyamatát nem értették, azonban tapasztalták és megfigyelték, hogy a haldokló testéből elszáll az erő, majd a halál beálltával a bőre halovány lesz. Ezért vált a vér az élet színévé. A vér vörös, tehát ha beszórják a halott testét vörös porfestékkel, akkor felruházzák az élet színével és erővel. Természeti népek megfigyelése során is tapasztalták a kutatók, hogy a vadászatok előtt a vadászeszközöket szintén beszórták a festékkel azért, hogy hatékonyabbá tegyék. A vörös porhoz vizet adva sárgolyókat gyúrtak, és ezt ették gyógyítás céljából.
Mire használhatták még? A testüket is bekenték vele: ez kitűnő eljárás volt, ha meg akarták védeni magukat a vérszívó rovaroktól. Festhettek vele maszkokat, a kibányászott mennyiségre való tekintettel, akár feltételezhetjük, hogy kereskedhettek is a vörös porral. A késő paleolitikumban már viszonylag hatékonyabban vadásztak az akkor élt emberek. A felgyülemlett felesleget el lehetett cserélni más táplálékra, vagy esetünkben a fontos és értékes vörös porfestékre. Azt is tudjuk, hogy egy-egy törzs specializálódott. Volt olyan horda, amelyik könnyebben hozzájutott a hal-, kagylótáplálékhoz, vagy olyan kőzet állt a rendelkezésükre, amely kitűnő eszközalapanyagot jelentett. Itt arról beszélhetünk, hogy a mai Lovas közelében élt emberelődünk a piros porfestékre specializálódott.
Május 6-án egy izgalmas geotúra keretében közelebbről megismerhetjük a festékbányát.
Részletek a geotúráról: http://www.geopark.hu/component/jevents/icalrepeat.detail/2018/05/06/1893/-/nyitott-balaton-geotura-az-osember-festeszete-nyomaban
Írta: Kasza Katalin (régész-technikus)
Salföld – kis településen nagy értékek (2. rész)
- Részletek
Az öt perc alatt végigjárható falu főutcáján első látásra is szembeötlőek a fehérre meszelt házak oromfalának vakolatdíszítései, amelyek Balaton-felvidéki viszonylatban is kiemelkednek szépségükkel, gazdagságukkal. Salföldön nem csak a háztulajdonos monogramját és a ház építési idejét örökítették meg, hanem többféle díszítés is előfordul, mint címerek, Jézus- és Mária-monogramok, félhold és Nap-szimbólumok.
A házak udvarába benézve feltűnőek a hosszú tornácok, amelyeket itt gádornak neveznek. A legtöbb tornác közepén, a konyha bejáratával szemben klasszicista stílusú, vaskos oszlopokra épített, timpanonos kiugró tornácrész is van, ez az úgynevezett kódisállás, amely nevét arról kapta, hogy oltalmában meghúzódhatott a szegény vándor, és ha éjszaka jól viselte magát, még reggelit is kaphatott a háziaktól, mielőtt továbbindult.
Már a főutca mentén is találkozunk nagy, lapos, lekopott felületű kövekkel, amelyeknek lelőhelyét a település déli részén, az út két oldalán találunk meg: ez a Salföldi-kőtenger.
A Káli-medence peremén több kőtenger is található. 8–10 millió évvel ezelőtt ezt a területet a Pannon-tó borította, melybe a nyugat felől beleáramló folyók nagy mennyiségű kavicsot és homokot szállítottak; ez az üledék a mai medence területét feltöltötte. Ezt az eredetileg könnyen pusztuló pannon kőzetanyagot kovás oldatok cementálták össze.Évmilliók felszínalakító eróziós tevékenysége folytán a homokos-kavicsos üledékek lepusztultak, míg az átkristályosodott kőzettömbök ellenállóbbak voltak az eróziós folyamatokkal szemben, így őrződtek meg ezek a különleges formakincsű területek. A kőtengerek méretét és számát az elmúlt évszázadok alatt nem csak a szél és az eróziós folyamatok pusztították, hanem a kőbányászat és a helyi építkezések is.
A falu végétől már egy kényelmes, húsz perces sétával elérhetőek a pálos kolostor romjai. Ne hagyjuk ki! A romantikus, erdei környezetben még romjaiban is impozáns kolostor és templom már a török háborúk előtt elnéptelenedett, de ennek ellenére 1475-ben engedélyezett búcsúját a mai napig is megtartják.
A túra végeztével a falu szélső házai mellett mentünk visszafelé, ahonnan a Csarabos Tanösvény indul. A furcsa név egy védett növényt takar: a csarab egy szép, lila virágú félcserje. Régebben tehenek legeltek a Csönge-hegyen, jelenleg, ha szerencsénk van, láthatjuk a cikta juhnyájat. Ez egy nagyon ritka juhfajta, a betelepülő németek hozták magukkal az 1700-as években, és az az érdekes, hogy ottani őshazájából már kiveszett, csak Magyarországon találhatóak példányai. Így tehát két legyet üt egy csapásra a nemzeti park: egyrészt fenntartja legeltetéssel a terület eredeti hasznosítási állapotát, másrészt részt vesz egy fajtamegőrzési programban.
Több ok miatt is érdemes tehát Salföldre látogatni: az őshonos állatfajtákon kívül botanikai és geológiai, és nem utolsó sorban kultúrtörténeti értékei miatt is.
(Közreműködött: Barcza Gábor, Bíró Boglárka, Szabó Attila)
Felsőcsingeri temető – In memoriam 1909. január 14.
- Részletek
Az Ajkáról Úrkútra vezető országút mellett bújik meg egy, ma már nem használt, mégis gondozott kis temető. Ez volt az egykori Csinger-völgyi bányászkolónia sírkertje, a felsőcsingeri temető. Középen egy fekete márvány obeliszk áll, amelyre 23 név van felvésve: az 1909. január 14-i bányaszerencsétlenség ide temetett áldozatainak neve. Az összesen 55 halálos áldozatot követelő bányaszerencsétlenség volt Magyarország egyik legsúlyosabb, legtöbb áldozatot követelő bányakatasztrófája. A halottak csaknem fele Csinger-völgyi bányász volt, a többiek a környékbeli településekről – Bódé, Csékút, Ajka, Ajkarendek, Városlőd, Kislőd, Berénd, Úrkút – jártak be, még télvíz idején is gyalog, az úgynevezett bányászösvényeken. Nem sejthették azon a végzetes januári hajnalon, hogy az lesz az utolsó útjuk. Az Ármin-aknába leereszkedett 259 fő közül a szellőzőberendezés kigyulladása miatt keletkezett füst és gázok miatt 55-en nem jutottak ki élve a felszínre (további részletek itt). Így, halottak napja környékén, emlékezzünk rájuk kegyelettel…
A felsőcsingeri temetőben vannak eltemetve (24 fő, zárójelben az áldozatok életkora): Bertalan Imre szivattyúkezelő (24), Chrastina Ede vájár (27), Császár István vájár (37), Gertser Alajos vájár (30), Gertser Károly vájársegéd (26), Haász Alajos lovasgyerek (26), Haász Ferenc vájár (56), Harter Alajos felvigyázó (41), Klachel Vendel (38), ifj. Kohlrusz János kovács (22), Kohlrusz József (38), Leithold Lőrinc napszámos (49), Markovics Károly vájár (26), id. Mayer Ferenc vájár (36), Meszlényi József vájár (37), Mészáros Géza gépkezelő (27), Molnár Mihály csillés (36), Müller József (33), Nagy Jenő csillés (26), Sándor Ferenc főaknász (44), Strausz Ferenc (39), Szlotta Ferenc vájár (38), Vlasin Henrik (32), Titscher Mihály (34; neve nem szerepel az obeliszken, de valószínűleg ő is itt nyugszik).
Saját lakóhelyükön lettek eltemetve (31 fő): Bajczi András vájár (33), Bajczi Gábor lovasgyerek (18), Brunner István csillés (24), Dombi János (24), Eichinger Márton szivattyúkezelő (41), Fábián Emil csillés (49), Fábián István (30), Freund Jakab (33), Gróf György vájár (49), Hauzer Mihály vájársegéd (34), Hellebrandt János vájársegéd (38), Hoffmann János vájársegéd (25), Hugó Flórián csillés (23), Kaufmann Gyula (17), Kápli Dániel csillés (22), Keszler István csillés (24), Keszler János vájár (39), Klein Mihály vájár (40), Lakner Mihály (21), Majtász József vájársegéd (27), Marczona Bálint (32), Prém Pál (38), Rózsa József csillés (27), Stenger János vájár (32), Szagmeiszter József vájár (41), Szellem Antal vájársegéd (24), Tomózer István csillés (25), Treiber Mihály (25), Tróbert Ferenc (18), Vogl János (44), Weisz József (21).
Salföld – kis településen nagy értékek (1. rész)
- Részletek
Egyik Káli-medencei bemutatóhelyén, a Salföldi Természetvédelmi Majorban ünnepelte fennállásának 20 éves évfordulóját a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI). Az egész napos program keretében sorra kerülő, a falun áthaladó és a kőtengernél végződő túra a geológiai látnivalók mellett felhívta a figyelmet a kis falu kultúrtörténeti értékeire is.
A Káli-medencének nevet adó Kál harka uralta a későbbi Zala és Vas vármegye területét, birtokközpontja pedig éppen itt, a falutól néhány km-re északra lévő, Kerekikálnak nevezett földvárban volt. Az ő fia volt a legendás Bulcsú vezér. Utódaik azonban területük nagy részét elveszítették, feltehetően annak köszönhetően, hogy az István és Koppány elleni harcban az utóbbit támogatták, így birtokaikat elkobozta a király, aki azokat, – utódaihoz hasonlóan – egyházi szervezeteknek és magánszemélyeknek adományozta. Így lehetett birtokos Sal vezér is a róla nevet kapott településen.
A Káli-medence településeit a török háborúk erősen megtépázták: az egykoron sűrűn lakott terület 15 faluja közül csak 8 éledt újra. Salföld is közöttük volt, sőt szőlőtermesztése és állattenyésztése révén olyan lendületes fejlődésnek indult, hogy – ez ma már hihetetlen, de – 1890-ben 613 fő lakosát vették számba. (Jelenleg 71 fő az állandó lakosok száma, amellyel a falu a Bakony–Balaton UNESCO Geopark egyik legkisebb faluja.)
Az első nagy csapás a szőlőket kipusztító filoxéravésszel érte a falut. Fogyott a lakosság, nőtt az elvándorlás, a végső tőrdöfést pedig majdnem megadta az 1973-as településfejlesztési koncepció, amely a „szerep nélküli település” kategóriába helyezte a falut.
Ami azonban akkor hátránynak tűnt, később előnyére vált a településnek, mert így maradhatott meg régi házainak nagy része. Ezt az érintetlenséget és nyugalmat fedezte fel néhány fővárosi művész, akik a 80-as években vásároltak ingatlant a faluban, majd felújítva azokat, véglegesen is ide költöztek. Jelenleg Salföld lakosságának már számottevő részét képviselik az itt „bebíróknak” nevezett betelepülők.
A település életben maradásához járult hozzá a BfNPI, illetve jogelődje, a Közép-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság is, amikor az elsők között itt letelepedő Somogyi Győző Kossuth-díjas képzőművész javaslatára 1992-ben megvásárolta az egykori tsz-major területét.
Az elképzelések nagy ívűek voltak, egy majdani országos kiállítás egyik helyszínének szánták a majort. Az EXPO-ból ugyan nem lett semmi, de a major épületeit fokozatosan felújították, és megnyitották kapuit a látogatók előtt, mint ősi magyar állatfajtákat bemutató majorság.
Az eredeti épületeket megtartották, de jelentős funkcióváltáson estek át, a daráló-takarmánytárolóból irodaház lett, a növendékmarha istállóból foglalkoztató- és kiállítóhely, a pásztorlakásból fogadóépület. Érdekesség, hogy a fedett kocsiszínben egy időben kővágó műhely működött, ahol a környéken bányászott vörös homokkövet vágták méretre.
(Folytatjuk)
Zádorvári ásatások: a befalazott kaputorony rejtélye
- Részletek
Barnag és Pécsely között, egy dombtetőn van Zádorvár romja, amely a gyalogos turisták egyik kedvenc célpontja. Néhány okleveles adat maradt csak fenn róla, ezek is főleg a keletkezése idejéből. Ez azonban nem volt mindennapi, a magát a honfoglalóktól eredeztető Vezsenyi nemzetség építtette Anjou Mária királynő 1384. évi engedélye alapján, elkövettek azonban egy nagy hibát: nem saját birtokukon építkeztek, hanem a szomszédén, amely a veszprémi káptalan tulajdonában volt.
Nem egyszerű tévedés történt azonban az építtető részéről, mert a káptalan két évvel későbbi panaszlevelében leírta, hogy a vár építésekor eltávolították a határjeleket, amelyek az akkor Szabadhegynek – ma Zádorhegynek – nevezett dombtetőn voltak elhelyezve. A pert az egyházi hatóság nyerte meg, innen azonban a vár további sorsa homályba vész. Még az sem biztos, hogy a vár teljes egészében felépült-e (a régebbi szakirodalom szerint nem), újabban azonban úgy vélik, hogy igen, sőt lakták is ezt a legalább kétszintes épületet. Az azonban bizonyos, hogy a vár a későbbiekben semmiféle hadi szerepet nem töltött be: ostroma, sőt még csak említése sem ismeretes a középkorból.
Hosszú évszázadok alatt csak pusztultak, omlottak a falak, a köveket annak rendje módja szerint felhasználta a lakosság a környékbeli szőlőhegyi pincék építkezéséhez. Az egyik, ma már romos pince például csak néhány méterre épült a falaktól, tehát nem is kellett messzire menni a kövekért… A várfalak túlnyomó része mészkőből épült, a követ a környékről nyerték, a várhoz közeli meredek sziklafal oldalából. Mivel a mészkőnek ez a fajtája nehezen faragható volt, inkább csak lapjaira esett, ezért a sarkokat nagyméretű, masszív, bazalt anyagú kváderkövekből faragták ki és építették be. Sajnos ennek meglett az az eredménye, hogy később ezeket a sarkokat bontották el először a kőnyerők, így a várkápolna és kaputorony külső sarkaiból szinte alig maradt valami. Ilyen fekete-barnás színű építőköveket a tihanyi házakban is megfigyelhetünk, mivel a lakosok ott is a helyben megtalálható kövekből építkeztek. A vár építői is a Tihanyi-félszigetről hozták ezt a sötét színű kőzetet, mely a félszigeten 8 millió évvel ezelőtt működött robbanásos vulkanizmus során kialakult bazaltos kőzet, az ún. piroklasztit.
A várnak régészeti ásatása, kutatása sohasem volt, egészen ez év nyaráig. Hosszú előkészítés után a tulajdonos Pécsely Község Önkormányzata, és az erre a célra létrehozott Történelmi Emlékekért Alapítvány (TEA) összefogásának eredményeképpen minden engedélyt sikerült beszerezni, és 2017. augusztus 28-án megkezdődhetett a szeptember 22-ig tartó ásatás.
A konzulens régész dr. Belényesy Károly, az alapítvány részéről a vezető Sági Gábor volt. A munkát lelkes önkéntesek végezték: volt úgy, hogy tucatnyian, esetenként csak néhányan. Ott jártunkkor, egy esős, szeles napon Rozs Péter, a bécsi egyetem régész hallgatója tartózkodott a helyszínen, aki szakszerű magyarázatokkal látott el bennünket a feltárás eddigi menetéről és eredményeiről. Mindenekelőtt leszögezte és hangsúlyozta, hogy nem kincskeresés zajlik, hanem szakszerű feltárás, melynek fő célja, hogy tisztázza a vár alaprajzát.
Ennek megfelelően a legtöbb romot, a palotaszárnyat, a várkápolnát, az egykori kaputornyot és saroktornyot is rejtő déli falszakasz, ezen belül is a kaputorony feltárását kezdték meg. Itt azonban több kérdéssel találkoztak, mint válasszal. A legérdekesebb az, hogy az eredeti, kb. 4 m széles boltíves kapubejáratot, két részletben is, befalazták. Először úgy, hogy hagytak rajta egy kis gyalogos bejáratot, később azonban azt is befalazták. Vajon miért? Hogyan és hol jártak akkor be a várba?
Az első kérdésre két elméletet is említett Péter. A kapubástya statikailag rosszul volt tervezve és építve. Már az építkezés során elkezdtek kifelé, a lejtő felé dőlni a Pécselyi-medence mélyebb részeit is felépítő puhább és vízzel átitatódva csúszós, agyagos márgára – az ún. Veszprémi Márgára – épített falak, ezért kellett a bejáratot megszüntetni. A másik elmélet érdekesebb: a veszprémi püspökség falaztatta be a bejáratot, hogy ne használhassák azt a régi tulajdonosok. Hogy nyitottak-e és hol új bejáratot a váron, azt reményeik szerint a későbbi kutatások fogják kideríteni.
Tárgyi leletként a középkorból csak néhány cseréptöredéket és vasszöget találtak. Ennél érdekesebbek azonban az építészeti emlékek: faragott kövek, többek között egy több, mint egy mázsás ívesre faragott bazaltkő, amely egykoron a palotaszárny bejáratának része volt, valamint több égetett tégla, amelyek a készítők kézlenyomatát, sőt még egy macska lábnyomait is viselik! Érdekes módon két olyan, távoli korszakból is kerültek elő leletek, amelyeknek csak közvetett köze van a várhoz.
A kapubejárat előtt paleolit, azaz a pattintott kőkorszakból származó, tűzkőből készített kaparókat, eszközöket, illetve ezek készítése során lepattintott töredékeket találtak, amely annak bizonyítéka, hogy már évszázezredekkel ezelőtt is éltek emberek a hegyen. A kőkorszaki emberek szerszámaikhoz szükséges nyersanyagot, a tűzkövet, a Pécselyi-medencében található közeli Meggy-hegy ún. Füredi Mészkő gumós rétegeiből fejtették ki.
Nem csoda, hogy már a kőkorszakban is lakták a területet, hiszen a közeli forrás jelenléte minden korban létfontosságú letelepedési és megélhetési tényező volt a kedvező mikroklíma mellett. A Tihanyi-félszigeti, a balatoni és a Pécselyi-medence csodálatos panorámája már csak hab volt a tortán.
A másik két érdekes leletegyüttes nagy ugrást jelent az időben. Szintén a bejárat előtt, a reformkorból származó égetett, billogos téglák kerültek elő. Mivel a téglákat szinte járdaként rakták le, felmerült az a lehetőség is, hogy mivel a reformkorban kedvelt kirándulóhely volt a romantikus várrom, a téglák arra is szolgálhattak, hogy az ide szekérrel kiránduló előkelő hölgyek cipője ne legyen sáros.
A másik, egy kőzettani érdekesség a falak bontásakor, az omladékból bukkant elő: egy édesvízi mészkő darab, melyben nagyméretű levéllenyomatok mesélnek majd a középkori növényzetről és mikroklímáról a paleobiológusoknak. Ez a porózus, könnyen széteső üledékes kőzet mészben dús karsztvízű patakokban és forrásoknál csapódik ki kisebb-nagyobb faágakon, leveleken és köveken.
Az ásatás, amely egyelőre több kérdőjelet vetett fel, mint amennyit megválaszolt, nyaranta folytatódik. Önkéntes résztvevőként bárki jelentkezhet a
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
címen, illetve a történéseket figyelemmel kísérheti az ásatás Facebook (Zádorvár - Pécsely) oldalán.
A várat a Bakony–Balaton UNESCO Geopark környékbeli túrái is érintik, a legközelebbire október 23-án kerül sor (részletek itt).
(Közreműködött: Pardi Melinda)