Szabadtéri és beltéri geosuli programcsomag

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a pedagógusok munkájának segítésére és kiegészítésére szabadon kombinálható modulokat dolgozott ki a Bakony–Balaton Geopark területére, melyeket Önök megrendelhetnek foglalkozásként, szakóraként, osztálykirándulások programjaként illetve több napos tematikus tábor programjaként. A beltéri és kültéri modulok az általános illetve középiskolás földrajzi-földtani tananyag elemeit teszik élményszintűvé, illetve a geopark gazdag földtani örökségét közvetítik az iskolások, óvodások számára sok játékos elemmel, évről évre megújuló tartalommal. A programokat gyakorlattal rendelkező középiskolai földrajz-biológia szakos tanár, jelenleg a BfNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának munkatársa, kiváló helyismerettel rendelkező geotúra-vezető biztosítja.

geosuli 01

A.) Szabadtéri geo-foglalkozás moduljai:

geosuli kulteren 01A/1. Téma: A Bakony–Balaton Geopark több mint egy földtani csodaország! Nagyméretű fényképek segítségével képzeletben eljuthatunk a geopark legszebb helyszíneire és területünk földtörténeti múltja is megelevenedik, mialatt az innen származó kőzetek és fosszíliák kézről-kézre járnak! „Fogd meg a kőzetet, amelyik tetszik, és az mesél Neked!”

A/2. Téma: A Föld története a környék kőzeteinek segítségével. Idővonalat készítünk kötélből, elhelyezzük rajta a kőzeteket, és minden kőzet köré „odavarázsoljuk” azt a környezetet és kort, ahol létrejöttek. (Ebben mai hasonló környezetekről készült képek segítenek minket). A kőzeteket különböző szempontok szerint „csoportosítjuk” (pl. üledékes, mélységi magmás stb.)

A/3. Téma: Patakparti természetismereti séta és foglalkozás. Szűrőt, vödröt a kézbe! A víz tisztaságának vizsgálata a benne élő állat-és növényfajok segítségével. Miről mesélnek nekünk a meder különböző méretű és alakú, ásványi eredetű lakói?

A/4. Téma: Makett készítése: (az utolsó napon ajánlott) színes kötelekből, fémkarikákból, helyi kőzetekből kirakjuk a geotúrák helyszínéül szolgáló terület makettjét, ami egyben össze is foglalja tapasztalatainkat. Igény esetén le is rajzolhatjuk a magunkkal hozott füzetekbe.

B.) Beltéri geo-foglalkozás moduljai:

Geomese 3 témában és a témához kapcsolódó foglalkozás:
B/1. Vulkános geomese a témához kapcsolódó képekkel, kőzetekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.
B/2. Tethys-óceán geomese képekkel, a témához kapcsolódó kőzetekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.
B/3. Dinós geomese a témához kapcsolódó képekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.
Ezt a három modult nemcsak az alsós korosztálynak szánjuk!

Vetítéssel összekötött interaktív foglalkozás: (15 perc vetítés + 30 perc foglalkozás)

B/4. Téma: „Bakony-Balaton Geopark: több, mint csupán földtani csodaország” Látványos, sok esetben művészi fotók segítségével felvillantjuk azokat az élettelen természeti értékeket, amelyeket osztálykirándulás, de még inkább vezetett geotúra keretei között érdemes felkeresni a geopark területén. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park két és fél perces image filmje zárja a 15 perces vetítést, ami a 6. és 7. modul része.

geosuli kulteren 02B/5. Téma: A 2014. év Geológiai Értéke: Felsőörs földtani kincsei – az izgalmas témájú 15 perces vetítéssel kísért foglalkozáson képzeletbeli kopoltyúkkal leereszkedünk egy mozgalmas tengeraljzatra, ahol rengeteg izgalmas kérdés és válasz vár minket: vajon milyen élőlények vázelemeitől csillog a mészkő? Hogyan vadásztak az ammoniteszek? Miért táplálkozott ügyesebben egy kihalt kagylónemzetség, mint ma élő rokonaik? A tengeri élőlények világának megelevenítéséhez, a színes fotók mellett a térségből származó ősmaradványok élethű másolatának kézről kézre adása nyújt segítséget.

B/6. Téma: „Érintsd meg a követ – és az mesél Neked...” a gyerekek kezükbe vehetik a geopark kőzeteit, drámai földtani eseményeket idéző, látványos fotók járnak körbe, miközben saját kíváncsiságukhoz, kérdéseikhez igazodva munkatársunk részben saját élményeinek, tapasztalatainak átadásával hozza kézzel fogható közelségbe a Föld mélyében, vulkánok gyomrában, tengerek mélyén zajló földtani folyamatok izgalmas, színes világát.

B/7. Téma: Játékos földtörténet: idővonalat készítünk kötélből, elhelyezzük rajta a geopark különböző korokban képződött kőzeteit, és mai hasonló környezetekről készült fotók segítségével, illetve képzeletünket használva megidézzük azokat a világokat, amelyekben létrejöttek.


geosuli kulteren 03A választható modulok 45 percesek, igazodva a tanórák időtartamához. A minimum programcsomag 2×45 perc, melynek ára 13.500,– Ft. A programot követően a pedagógusok rendelkezésére állunk, amennyiben kérések, kérdések merülnek fel. Egy modulra két osztályt is össze lehet vonni. Ez azt jelenti, hogy egy kiszállás alkalmával két tanítási óra alatt maximum négy osztálynak tudunk programot adni.


További részletekért
keresse bizalommal kollégánkat:

Sárdy Julianna
a BfNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály munkatársa, geotúra-vezető
E-mail: sardy[pont]bfnpi[kukac]gmail[pont]com
+36 30 491 0061