Az "Év földtani értéke a Bakony–Balaton Geoparkban" – előadás Alsóörs és környéke földtani örökségéről és a geoparkról |
|
|
|
Geoparkunk irányító szervezete, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) 2013 óta minden évben e cím adományozásával hívja fel a figyelmet egy-egy, földtani szempontból kiemelkedően érdekes területre, ahol a földtani természetvédelem, a bemutatás vagy a környezeti nevelés szempontjából példaértékű összefogás valósult meg. Alsóörs önkormányzata támogatásával és a BfNPI szakmai segítségével 2015-ben a Pangea Egyesület a Vöröskő-bánya tanséta megújítását kezdte el a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás pályázatának támogatásával, a „Gaia-tábor” elkötelezett önkénteseinek bevonásával. A település és környéke gazdag földtani értékekben: a félsivatagos környezetben, ősi folyók mentén nagyjából 260 millió éve lerakódott üledékekből képződött vörös homokkő alapvetően határozza meg a település- és tájképet. Felszínre bukkannak itt a Balaton-felvidék legidősebb kőzetei (agyagpala, porfiroid) is, amelyek a déli féltekén több mint 400 millió éve hullámzó tengerek, vulkánkitörések emlékeit hordozzák. Geológiai értelemben tehát Alsóörs a Balaton-felvidék „idősebb arcát” mutatja, de az itt élő – megfáradtnak egyáltalán nem tűnő, aktív – közösség a jelek szerint gondos és büszke örököse ennek az ősi világnak. Az előadáson nem csupán a környék földtani értékeivel és az elismeréshez kötődő programokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, hanem a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geoparkról is sok érdekességet hallhatnak. A részvétel ingyenes.
További részletek az "Év földtani értékéről a Bakony—Balaton Geoparkban" itt olvashatók.
Előadó: Korbély Barnabás, a Bakony–Balaton Geopark Csoport vezetője Helyszín: Eötvös Károly Művelődési Ház és Könyvtár, Alsóörs, Endrődi S. u. 49. Időpont: 2016. április 4. 17:00 óra Előzetes jelentkezés: nem szükséges Előadó elérhetősége:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
30/640-9053

|
Vissza
JEvents v2.2.7
Copyright © 2006-2012