Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Geotúra Szentbékkálla földtani és kultúrtörténeti kincsei nyomában

Bemelegítés gyanánt felsétálunk a szentbékkállai templom dombjára, majd néhány perces erdei gyaloglás után a színes építőkövekből épült velétei palotarom bukkan elő a fák közül.

A továbbiakban egy hihetetlenül izgalmas földtörténeti esemény kőbe dermedt pillanatfelvétele magasodik fölénk: a közeli vulkán kitörése nyomán mintegy 2,5 millió évvel ezelőtt pontosan erre a helyre zúdult le egy forró, pusztító vulkáni törmelékár! A meghökkentő látványt nyújtó rétegsor leginkább egy hosszában elvágott geológiai „püspökkenyérre” emlékeztet, amelyben a „mazsolák” összesült pannon homokgalacsinok, a „diók” pedig az olivinásvány zárványok. Vulkánusz isten még számos egyéb ásvány- és kőzettani csemegét is örökül hagyott, ami csak arra vár, hogy együtt felfedezzük!

sj 20230211 01 700

sj 20230211 02 700

sj 20230211 04 700

sj 20230211 03 700

Visszasétálva a falu központjába, egy szép kilátópontról gyönyörködhetünk a Káli-medence látványában, ahonnan tiszta időben még a Balaton déli partján emelkedő fonyódi és boglári vulkánok is jól látszanak.

Túránk következő állomása a méltán világhírű Szentbékkállai-kőtenger. Bizonyára sokan jártak már ott, hintáztak az ingókövön, (Kelemen-kő névre is hallgat), látták a madáritatókat.
Ennek ellenére érdemes újból meglátogatni, mert élményt nyújthatnak az apró részletek, amikről sok érdekes információt tudhatnak meg, mialatt a gyerekek a világ egyik legjobb természet adta játszóterét vehetik a birtokukba!

Programunk zárásaként a falu legszebb utcáján sétálunk végig, ahol megcsodálhatjuk a Káli-medence népi építészetének gyöngyszemeit: a nádtetejű, hófehérre vakolt házakat a különleges vakolatdíszekkel és macskalépcsőkkel. Akinek még van kedve és energiája, a falu közelében levő középkori töttöskáli templomromot is megtekintheti.

Találkozási hely: Szentbékkálla, bekötőút, derékszögű kanyar, kőkereszt
GPS: 446.886972, 17.570521   TÉRKÉP ITT
Geotúra dátuma és időpontja: 2024. február 17., szombat, 10:00 óra
Geotúra hossza: 5 km 
Geotúra várható időtartama: 4–5 óra
Geotúra nehézsége: közepes
Geotúra jellege: térítéses: 2000 Ft/felnőtt; 1000 Ft/gyerek
Előzetes jelentkezés: szükséges, a túra időpontját megelőző nap (2024.02.16. péntek) 16:00 óráig, módja: telefonon vagy e-mailen

A túrára maximum 30 főt tudunk fogadni, mely minimum 10 jelentkezése esetén indul!

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei:
Sárdy Julianna, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, geotúra-vezető,
tel.: +36 30 491 0061
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Javasoljuk, hogy a program előtt érdeklődj honlapunkon, illetve a megadott elérhetőségeken! A programon mindenki saját felelősségére vesz részt.
Kérjük, hogy a megadott indulási időpont előtt 10 perccel érkezz a helyszínre.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a program során készült fotókat felhasználja kommunikációjában, nyomtatott és online felületeken egyaránt. Amennyiben nem szeretnél a képeken szerepelni, kérjük jelezd a  túravezetőnek.

Köszönjük!

 Kérünk, amennyiben van rá módod közösségi közlekedéssel gyere a túrára!

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: menetrendek.hu | Vasút: mavcsoport.hu

 

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012