Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Geotúra az ősember festészete nyomában

Geotúránk kezdéseként a Lovasi-séd mésztufa lépcsői mellett haladunk, majd egy szép sztyeppréten átvágva a Szent Kereszt-hegy meredek sziklafalához érünk, a Miske-sziklához, melynek legimpozánsabb szöglete a völgy fölé meredő „mészkőborda”. Tetejéről gyönyörű kilátás nyílik az alatta húzódó mély szurdokra. Túránkat Felsőörs szívében, a méltán híres „vörös templomnál” folytatjuk, ami kultúrtörténeti jelentőségén túl (erről is ejtünk majd néhány szót) arról is nevezetes, hogy egy meghökkentő látványt nyújtó „kőzettani trónuson” ül.

sj 20230610 03 700

A falu északi részén az európai hírű és teljesen felújított Forrás-hegyi geológiai tanösvényen is végigballagunk, ízelítőt kapva a 200–250 millió évvel ezelőtt itt hullámzó Tethys-tengeröböl világából. Ha valaki néhány perc alatt meg szeretné érteni a völgyképződés folyamatát (miközben tűzköveket csodál meg a Malom-patak vizében), annak érdemes átküzdeni magát a tanösvény alatt megbújó erdő néhány méterén. Innen a rövid túra résztvevői visszasétálnak a zöld jelzésen Lovasra, a hosszú túra pedig a festői szépségű Malom-völgy mohos sziklái között kanyarog tovább.

 

sj 2022 04 24 02 700

Az őskori festékbánya cinóber színű gödrei és sziklái között az eredeti helyszínen próbálhatjuk ki a Neander-völgyi ember által használt földfesték lelőhelyet, mely egyedül álló Európában, hasonló helyet csak az afrikai kontinensen találunk! Visszafelé a Király-kúti-forrásnál megtöltjük kulacsainkat, majd a hasonló nevű völgyben már a patak másik ága kísér minket a szép erdei környezetben, ahol még egy barlangba is bekukkantunk.

sj 2022 04 24 01 700

Találkozási hely: Lovas, Polgármesteri Hivatal, Fő utca 8.
GPS:
 46.993168, 17.958686 TÉRKÉP ITT
Geotúra dátuma és időpontja: 2023. június 10. (szombat), 10:00 óra
Geotúra hossza: rövid túra 6 km; hosszú túra 12 km
Geotúra várható időtartama: rövid túra 2,5 óra; hosszú túra 6 óra
Útvonal, látnivalók: Lovas – Lovasi-séd – Miske-szikla – Felsőörs – Forrás-hegyi geológiai bemutatóhely – Malom-völgy – Király-kúti-forrás
Geotúra nehézsége: közepes
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj(ak): felnőtt 2000 Ft, gyerek 1000 Ft.
Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen mobilszám és e-mail cím megadásával!
Jelentkezési határidő: a túrát megelőző nap, 2023. június 09. (péntek) 16:00 óráig

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei:
Sárdy Julianna, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai munkatársa, geotúra-vezető
mobiltelefonszám: +36 30 491 0061
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő túraöltözet és túracipő (zárt, kirándulásra alkalmas, bejáratott, kényelmes, lehetőleg vízálló cipő), innivaló, ennivaló; javasolt: fényképezőgép, távcső.

A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul és maximum 30 főt tudunk fogadni.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Javasoljuk, hogy a program előtt érdeklődj a honlapunkon, illetve a megadott elérhetőségeken! A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérünk, hogy a megadott indulási időpont előtt 10 perccel érkezz a helyszínre. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a program során készült fotókat felhasználja kommunikációjában, nyomtatott és online felületeken egyaránt. Amennyiben nem szeretnél a képeken szerepelni, kérjük jelezd a programot vezető kollégának, túravezetőnek.

Köszönjük!

Kérünk, amennyiben van rá módod közösségi közlekedéssel gyere a túrára!

 

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: menetrendek.hu | Vasút: mavcsoport.hu

 

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012