Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 144

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Monoszlóról a Hegyestűre geotúra

A Káli-medence K-i szegletében „hegyektől kerített gyönyörű völgyben” fekvő Monoszlóról induló geotúrát a Balaton-felvidék egyik legfontosabb építészeti emlékével, a község XIII. századi templomának megcsodálásával kezdjük.

Monoszlói református templom v

A lakott területet elhagyva a Boldog Miklós-szikla Nosztori Mészkőből álló kiemelkedését célozzuk meg, ahonnan szép kilátás nyílik a községre, és a mögötte emelkedő Tói-hegyre.

Hegyestü v

Hajdan volt legelőerdőkön keresztül folytatódik utunk az egyik legidősebb Balaton környéki tűzhányó, a jellegzetes alakú Hegyestű irányába. A bazaltbányászat által megcsonkított hegy, mely egy vulkáni kürtőt tár fel egyedülálló módon, fantasztikus körpanorámát nyújt.

Kilátás a Hegyestűről v

A tűz világából egy nagy ugrással (ami a valóságban néhány perc sétát jelent) a triász tengerekbe merülünk, hogy az ott képződött, nagyjából 240 millió éves dolomittal és mészkövekkel ismerkedjünk.

Egy órás erdei séta után érjük el ismét Monoszló szélső házait, és egy szép levendulaültetvényt érintve jutunk vissza a kiindulóponthoz.

Találkozási hely: Monoszló, református templom (Templom u. 8-11.)
GPS: 46.904254, 17.638057     Térkép itt
Geotúra dátuma és időpontja: 2019. február 23. szombat, 10:00 óra
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Monoszló – Boldog Miklós-szikla – Hegyestű – Monoszló
Geotúra hossza: 8 km
Geotúra várható időtartama: 4 óra
Geotúra nehézsége: könnyű
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj: felnőtt 1000 Ft, gyerek 14 éves korig 500 Ft
Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen
BakonyBalaton Geopark Partner logoA túra minimum 8 fő jelentkezése esetén indul!
Jelentkezési határidő: 2019. február 22., péntek, 20:00 óra
Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Sipőcz Zoltán, geotúra-vezető, mobiltelefonszám: +36 30 419 5866, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. weboldal: www.balatongeo.hu,
Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék, javasolt: távcső

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: www.menetrendek.hu | Vasút: www.mavcsoport.hu

Hegyestű alulnézetből v

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012