Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 144

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Óévbúcsúztató geotúra a Csurgó-kúthoz

 Ezt az évet is zárjuk a szabadban töltött délutánnal!

var v

Óévbúcsúztató túránk a Bakonyalja téli világába enged bepillantást. Elsőként a Himfyek erősségét, a döbröntei Szarvaskő várat keressük fel, ahonnét belátjuk majd a környező lankákat és a távolabbi hegyeket.
Elérve az erdőt, követjük a Köves-patakot, és tanulmányozzuk felszínalakító munkáját, valamint a tektonikus mozgásokat. Ez utóbbira utaló, úgynevezett vetőkarcokat is keresünk a patak feletti sziklákon. Közben énekesmadarak csapatai és hollók lesznek útitársaink, a föld pedig a gyerekek örömére csak úgy ontja az Eocén ősmaradványokat (nummuliteszek, azaz Szent László pénzék, kagylók, csigák, magányos korallok formájában).

Reméljük, számíthatunk fagyra és hóra, így a Csurgó-kút vízesésénél igazi jégzuhatagot láthatunk a Bakony egyik legnagyobb édesvízi mészkő szikláján! Visszafelé az Ödön-forrásnál egy, a kora-középkorban itt állt falura emlékezünk majd.

patak Gyuri v

Találkozási hely: Döbrönte, Szarvasház (Fő u. 31.). vizeses v
GPS: 47.229012, 17.547058
Geotúra dátuma és időpontja: 2018. december 30., vasárnap, 10:00
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Döbrönte – Szarvaskő vára – Názer-malom – Csurgó-kút – Ödön-forrás – Döbrönte
Geotúra hossza: 15 km
Geotúra várható időtartama: 5 óra
Geotúra nehézsége: könnyű, szintemelkedés: 300 méter
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj: 1000 Ft/fő

Előzetes jelentkezés módja: e-mailben vagy telefonon (név, létszám, mobiltelefonos elérhetőség megadásával) 
A túra minimum 12 fő jelentkezése esetén indul. A túravezető a jelentkezésről visszaigazolást küld legkésőbb a jelentkezési határidő végéig.
Jelentkezési határidő: 2018. 12. 29., szombat 16.00 óra
Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Czibula György, www.szarvashaz.hu Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , +36 30 919 58 68
További hasznos információ: www.szarvashaz.hu

 

BakonyBalaton Geopark Partner logo

 

 

 

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, esőkabát, helyenként köves terep miatt a lábat biztosan tartó lábbeli, útravaló, személyenként 1,5 liter folyadék, zseblámpa

 

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: https://menetrendek.hu/ | Vasút: https://www.mavcsoport.hu/

 

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012