Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Geotúra Kapolcs és Vigántpetend kincseinek nyomában

Geotúránkon elsőként a kapolcsi Falumalom (eredeti nevén Szeller-malom) tárja ki kapuját, ahol betekinthetünk egy eredeti állapotba visszaállított, működő malom kulisszatitkaiba, egyúttal időutazást tehetünk a „Malmok Völgyének” múltjába. A rövid, de rendkívül értékes beltéri program után a kapolcsi evangélikus és katolikus templomot és két, teljesen más hangulatú – egy zsidó és egy keresztény – temetőt ejtjük útba.
Pár lépést megtéve már a falu mögött rejtőzködő Csórompusztán találjuk magunkat, ahonnan csodálatos „inverz” panorámát élvezhetünk (hogy mitől inverz?  A túrán fény derül a titokra). Ezen a kevesek által járt útvonalon érünk át Vigántpetendre, ahol a Templom-dombon egy sor értékes látnivaló vár ránk, a zenélő kövektől a különleges, ősi hitvilágot tükröző fa- és kőszobrokig.
A kertek alatt érünk vissza Kapolcsra, az elhagyott, de még álló malomépületeket is felfűző tanösvényen megtudhatjuk azt is, hogy honnan kapta nevét a Fejfájós-kút.

sj 20230725 01 700

Találkozási hely: Kapolcs, Pajta Színház parkolója
GPS:
 46.955312, 17.606730 TÉRKÉP ITT
Geotúra dátuma és időpontja: 2023. július 25. (kedd), 9:00 óra
Geotúra hossza: 8 km
Geotúra várható időtartama: 4–5 óra (faluprogrammal)
Útvonal, látnivalók: Kapolcs – Vigántpetened – Csórompuszta – Kapolcs
Geotúra nehézsége: közepes
Geotúra jellege: térítésmentes (a fakultatív faluprogram belépődíjas: 500 Ft/felnőtt; 200 Ft/gyerek)
Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen mobilszám és e-mail cím megadásával!
Jelentkezési határidő: a túrát megelőző nap, 2023. július 24. (hétfő) 16:00 óráig

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei:
Sárdy Julianna, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai munkatársa, geotúra-vezető
mobiltelefonszám: +36 30 491 0061
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő túraöltözet és túracipő (zárt, kirándulásra alkalmas, bejáratott, kényelmes, lehetőleg vízálló cipő), innivaló, ennivaló; javasolt: fényképezőgép, távcső.

A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul! A túrára maximum 30 főt tudunk fogadni.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Javasoljuk, hogy a program előtt érdeklődj a honlapunkon, illetve a megadott elérhetőségeken! A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérünk, hogy a megadott indulási időpont előtt 10 perccel érkezz a helyszínre. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a program során készült fotókat felhasználja kommunikációjában, nyomtatott és online felületeken egyaránt. Amennyiben nem szeretnél a képeken szerepelni, kérjük jelezd a programot vezető kollégának, túravezetőnek.

Köszönjük!

Kérünk, amennyiben van rá módod közösségi közlekedéssel gyere a túrára!

 

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: menetrendek.hu | Vasút: mavcsoport.hu

 

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012