Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Szent György-hegyi geotúra a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont kedvezményes megtekintésével

A Tapolcai-tavasbarlang látogatásával összekapcsolt geotúránkon élvezetes formában fedezhetjük fel a hajdan forró lávát ontó, mára tüzes borokat termő, szőlőheggyé szelídült vulkánjaink egyik legszebb gyöngyszemét. A Szent György-hegy panorámakörén megindítóan szép tájban gyönyörködhetünk, menet közben kápolnákat, présházakat, forrásokat ejtünk útba, és kézzel fogható közelségbe kerülünk a hegy páratlanul gazdag vulkáni formakincsével.

túra panorámával v

A Szent György-hegyen a térség egyik legszebb bazaltorgonáinak oszlopcsarnoka áll őrt közvetlenül az ösvény mellett, és két ritkaságszámba menő, bazaltban kialakult üreget is felkeresünk. Körsétánkon meglátogatjuk az oroszlánfejet ábrázoló domborművéről elnevezett forrást, valamint a hegy két kiemelt műemlékét: a Tarányi-présházat és a Lengyel-kápolnát. A félősebbek borzonghatnak az elhagyatott, kísértetjárta hírben álló Ify-kápolnánál.
Ráadás programként a késő őszi túra után elmerülhetünk a Tapolcai-tavasbarlang „Csodálatos Karszt” interaktív kiállításának izgalmas föld alatti világában és csónakázhatunk a barlangrendszer örök tavaszt idéző, langyos, türkizkék vizén! A túra résztvevői számára kedvezményes belépést biztosítunk!

bazaltoszlopok v

sj 20211120 01 700

Találkozási hely: Raposka, Fő utcai elágazás után, parkoló a Szent György-kútnál
GPS:
 46.849504, 17.435094  Térkép itt
Geotúra dátuma és időpontja: 2021. november 20. (szombat), 10:00 óra
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Szent György-hegyi Bazaltorgonák tanösvényOroszlánfejű-kút – bazaltorgonák – Sárkány-lik –  Tarányi-présház – Lengyel-kápolna – Ify-kápolna
Geotúra hossza: 5 km
Geotúra várható időtartama: 5 óra
Geotúra nehézsége: közepes
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj(ak): felnőtt 850 Ft, gyerek 400 Ft.
Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen mobilszám és e-mail cím megadásával!
Jelentkezési határidő: a túrát megelőző nap, 2021. november 19. (péntek) 16:00 óráig

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei:
Sárdy Julianna, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai munkatársa, geotúra-vezető
mobiltelefonszám: +36 30 491 0061
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő túraöltözet és túracipő (zárt, kirándulásra alkalmas, bejáratott, kényelmes, lehetőleg vízálló cipő), innivaló, ennivaló; javasolt: fényképezőgép, távcső.

A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul! A túrára maximum 30 főt tudunk fogadni.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Javasoljuk, hogy a program előtt érdeklődj a honlapunkon, illetve a megadott elérhetőségeken! A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy a megadott indulási időpont előtt 10 perccel érkezz a helyszínre. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a program során készült fotókat felhasználja kommunikációjában, nyomtatott és online felületeken egyaránt. Amennyiben nem kíván a képeken szerepelni, kérjük, jelezze a programot vezető kollégának, túravezetőnek.

Köszönjük!

Ez a geotúránk csoportok számára egész éven át megrendelhető!

Kérünk, amennyiben van rá módod közösségi közlekedéssel gyere a túrára!

 

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: menetrendek.hu | Vasút: mavcsoport.hu

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012