Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Geotúra a „karszt útján” a Cuha-szurdok sziklavilágában

Geotúránkon a víz karszton átvezető csodákkal teli útjának eredünk nyomába. Meghódítjuk a 4000 éves földsáncok birodalmát, és egy szenzációs helyszínen, egy ementáli sajtra emlékeztető barlangban bújócskázhatunk.

sj 20200613 01 700

Az első – Porva és Vinye közötti – túraszakaszban olyan módon idézzük meg a Bakony földtörténeti múltjának legizgalmasabb fejezeteit, hogy a térség karsztos kőzetei mellett a bennük lakozó ősmaradványokkal is kézzel fogható közelségbe kerülhetünk, melyekből a túravezető egy kis bemutatót rendez az ebédszünetben. Az egyre vadregényesebbé váló erdei ösvényen több alkalommal farönkökön és köveken kell átkelnünk a Cuha-patak túlsó oldalára. Aki nem szeretné az egyensúlyérzékét tesztelni, vízálló bakancsban, gumicsizmában, szép idő esetén akár mezítláb is belegázolhat a kristálytiszta, sekély vízbe! Fejünk felett az erdőben kanyarog az ország legszebb nyomvonalon haladó vasútvonala, melynek megépítése bravúros mérnöki megoldásokat igényelt.Több alkalommal gyönyörködhetünk a síneket hordozó kecses, boltíves viaduktokban, ragyogó fehér mészkővel falazott alagutakban, merészen keskeny, robbantással kialakított sziklaereszekben és néha hallhatjuk a rajtuk robogó vonatok zakatolását. Egy helyi kőzet- és kövületgyűjteménynek is beillő vasúti emlékmű is őrt áll az ösvény mellett, ahol néhány érdekes vasúttörténeti eseményt villantunk fel.

sj 20200613 02 700

Két barlang és egy forrás koronázza meg ezt a túraszakaszt. Vinyére érve lehetőség van lecsatlakozni a túra további részéről és a Kőpince Vendégházban megvárni a vonatot és a hosszú túráról visszaérkezőket, vagy egy korábbi vonattal visszautazni.

sj 20200613 03 700

A továbbhaladókkal – a 2. túraszakaszon – az egykori Pannon-tó 10 millió éves strandjára látogatunk el, valódi selymes érintésű homok és a parti hullámverésben gömbölyűre formált kavicsok közé. Meghódítjuk a 4000 éves földsáncok birodalmát, megidézve Európa történelmének hajnalát, majd zseblámpával felfedezünk egy különleges barlangot, ahol egy borz volt az utolsó bizonyított lakó. Utolsó állomásunk egy szenzációs helyszín, ahol egy ementáli sajtra emlékeztető barlangban bújócskázhatnak a gyerekek, a felnőttek pedig megismerhetik rendkívül izgalmas kialakulását. A geotúra teljes vonalán mintegy 200 millió év földtörténeti múltja elevenedik meg, megcsodálhatjuk a megkövült tengeraljzatok sorát és megérinthetjük megkövült élőlényeinek gyönyörű formájú vázait.

sj 20200613 04 700

Találkozási hely: Veszprém, vasútállomás
GPS: 
47.118841, 17.911426     TÉRKÉP
Geotúra dátuma és időpontja: 2021. augusztus 7., szombat, 09:20.
Útvonal (főbb érintett látnivalók):
Gyalogos túra 1. szakasz (5 km): Porva–Csesznek vasútállomás – Vinye
Gyalogos túra 2. szakasz (9 km): Vinye – Hódos-ér– 400 éves földsáncok – Pápalátó-kő– Likas-kő – Vinye
Geotúra várható időtartama: 6 óra
Geotúra nehézsége: közepes
Geotúra jellege: térítéses,  részvételi díj: felnőtt 850 Ft/fő; gyerek 400 Ft/fő.
Jelentkezés módja és határideje: előzetesen szükséges jelentkezni, a túrát megelőző napon, 2021. augusztus 6., péntek 16:00 óráig, e-mailben vagy telefonon.

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei:

Sárdy Julianna, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai munkatársa, geotúra-vezető
mobiltelefonszám: +36 30 491 0061
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő túraöltözet és túracipő (zárt, kirándulásra alkalmas, bejáratott, kényelmes, lehetőleg vízálló cipő), innivaló, ennivaló; javasolt: fényképezőgép, távcső.

A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.
A túrára maximum 30 főt tudunk fogadni.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Javasoljuk, hogy a program előtt érdeklődjön honlapunkon, illetve a megadott elérhetőségeken! A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy a megadott indulási időpont előtt 10 perccel érkezzen a helyszínre. Amennyiben nem kíván a képeken szerepelni, kérjük, jelezze a programot vezető kollégának, túravezetőnek.
Köszönjük!

Felhívjuk szives figyelmüket, hogy ez a geotúránk csoportok számára egész éven át megrendelhető!

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: menetrendek.hu | Vasút: mavcsoport.hu

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012