Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 144

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Geotúra a Názer-malmi tőzikéshez

var v

Geotúránk a Bakonyalja kora tavaszi világába enged bepillantást.

Elsőként a Himfyek erősségét, a döbröntei Szarvaskő várat keressük fel, ahonnét belátjuk majd a környező lankákat és a távolabbi hegyeket.
A döbröntei Szarvaskő vára kultúrtörténeti jelentősége mellett valóságos szabadtéri kőzetgyűjteményként sorakoztatja fel a környék kőzeteit, és természetesen ősmaradványait is. Megtudhatjuk, honnét kerültek ide a kövek és hogyan zajlott az építkezés.

Továbbhaladva elérjük az erdőt, követjük a Köves-patakot, és tanulmányozzuk felszínalakító munkáját: egy másfajta, természetes körülmények között zajló építkezést ismerhetünk meg a Köves-patakon, ahol csodaszép mésztufa lépcsőket alakított ki a víz.
Távolabb, a felszíni formákból a régmúlt tektonikus mozgásaira következtetünk, ami alkalmat ad a Bakony keletkezéséről szót ejteni. Ez utóbbira utaló, úgynevezett vetőkarcokat is keresünk a patak feletti sziklákon.

viragok v

Utunk során énekesmadarak csapatai és hollók lesznek útitársaink, a föld pedig a gyerekek örömére csak úgy ontja az eocén ősmaradványokat (nummuliteszek, azaz Szent László pénzék, kagylók, csigák, magányos korallok formájában.

A Köves-patak vize már a kora középkorban malmot hajtott a völgyben, ahová több falu gabonáját hordták. A régi malom közelében, a patakpartot égerliget kíséri, sok-sok ritka és védett lágyszárú növénnyel. Köztük legnagyobb mennyiségben a tavaszi tőzike fordul elő. Emellett, a túravezető előadásából, alkalmunk nyílik közelebbről megismerni a medvehagymát is!
Visszafelé az Ödön-forrás legendáját elevenítjük fel a Polányi-Mánc-hegy alatt, és egy, a kora-középkorban itt állt falura emlékezünk.

A túra résztvevői egy-egy természetvédelmi kiadványt kapnak ajándékba!

Találkozási hely: Döbrönte, Szarvasház Turistaház és Oktatóközpont (Fő u. 31.)
GPS: 47.229012, 17.547058    Térkép itt
Geotúra dátuma és időpontja: 2019. március 16., szombat, 10:00viragok es patak v2
Útvonal (főbb érintett látnivalók):
Döbrönte – Szarvaskő vára – Köves-patak – Názer-malom – Ödön-forrás – Döbrönte
Geotúra hossza: 8 km
Geotúra várható időtartama: kb. 4-5 óra
Geotúra nehézsége: könnyű, szintemelkedés: 250 méter
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj: 1.000 Ft/fő

Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: e-mailben vagy telefonon (név, létszám, mobiltelefonos elérhetőség megadásával) 
A túra minimum 12 fő jelentkezése esetén indul.
A túravezető a jelentkezésről visszaigazolást küld legkésőbb 03.15., péntek este 20:00-ig.
Jelentkezési határidő: 2019. 03. 15., péntek, 16.00 óra
Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Czibula György, a Bakony–Balaton Geopark geotúra-vezetője: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , +36 30 919 58 68
További hasznos információ: www.szarvashaz.hu https://www.facebook.com/szarvashaz/
A geotúra - esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/events/2296528233703971/

BakonyBalaton Geopark Partner logoSzükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, esőkabát, helyenként köves terep miatt a lábat biztosan tartó lábbeli, útravaló, személyenként 1,5 liter folyadék, zseblámpa

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: https://menetrendek.hu/ | Vasút: https://www.mavcsoport.hu/

 

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012