Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Európai Geoparkok Hete – A Vöröskő tanösvény ünnepélyes átadása, majd geotúra Alsóörs földtani és kultúrtörténeti értékei mentén

A térség jellegzetes kőzete a vörös homokkő. A geotúra ennek a kőzetnek a legszebb gyöngyszemeit fűzi fel, de megismerkedünk a homokkő bányászatának, megmunkálásának hagyományaival, illetve a gyönyörű település gazdag kultúrtörténeti örökségével is.

Alsoors Vorosko-banya tanseta 4 Korbely Barnabas 345A geotúra egy amfiteátrummá alakított, egykori, felhagyott kőbányából indul. A geotúra előtt felavatjuk a tavaly elkészült Vöröskő tanösvényt, ahol egyebek mellett a Balaton-felvidéki Homokkő változatos természetes előfordulásait is láthatjuk, majd elsétálunk az ófaluba is.

Geoparkunk alapító és fenntartó szervezete, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) 2013 óta minden évben „Az Év Földtani Értéke a Bakony–Balaton Geoparkban” cím adományozásával hívja fel a figyelmet egy-egy, földtani szempontból kiemelkedően érdekes területre, ahol a földtani természetvédelem, a bemutatás vagy a környezeti nevelés szempontjából példaértékű összefogás valósult meg. 2016-ban – igazán megérdemelten – Alsóörs földtani kincsei, illetve a helyi közösségek kapták meg ezt az elismerést!
Alsóörs Község Önkormányzata támogatásával és a BfNPI szakmai koordinálásával 2015-ben a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület a Csere-hegyen található, akkorra elhanyagolt Vöröskő-bánya tanséta megújítását kezdte el. A munkát a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás pályázatának támogatásával, a „Gaia-tábor” elkötelezett önkénteseinek bevonásával végezték el, a BfNPI geopark csoportjának munkatársai pedig az új ismertető táblák anyagait készítették el.

A település és környéke gazdag földtani értékekben: a félsivatagos környezetben, ősi folyók mentén nagyjából 260 millió éve lerakódott üledékekből képződött vörös homokkő alapvetően határozza meg a település- és tájképet. Alsóörsön számos szép épület, kerítés és támfal dicséri a kőbányászok, kőfaragók (ritzerek) fáradságos munkáját, újabban pedig nyári alkotótáborokban „keltik életre” ezt a jól faragható kőzetet. Felszínre bukkannak itt a Balaton-felvidék legidősebb kőzetei (agyagpala, porfiroid/metariolit) is, amelyek a déli féltekén több mint 400 millió éve hullámzó tengerek, vulkánkitörések emlékeit hordozzák. Geológiai értelemben tehát Alsóörs a Balaton-felvidék „idősebb arcát” mutatja, de az itt élő – megfáradtnak egyáltalán nem tűnő, aktív – közösség a jelek szerint gondos és büszke örököse ennek az ősi világnak.

Alsoors voros homokko szobor 5 Korbely Barnabas 345Felfedező utunk során a faluban e jellegzetes kőzet változatos megmunkálási formáival találkozhatunk: műemléképületek falából, támfalakból, kerítés lábazatokból, és helyi mesteremberek remekbe faragott szobraiból köszön ránk ez a jól faragható kőzetanyag. Kis történelmi időutazásunk során az ún. Török házat és a kora középkori alapokkal rendelkező műemlék templomot is megtekintjük.

Találkozási hely: Alsóörs, „Amfiteátrum” (a falutól északra, aszfaltúton is elérhető, elegendő parkolóhely is rendelkezésre áll)
GPS: 47.000609, 17.972655 (Google térkép itt található)
Geotúra dátuma és időpontja: 2017. május 27. (szombat), 10:00 óra
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Amfiteátrum – Vöröskő tanösvény az egykori homokkőbányában
löszfal – műemlék templom – Török ház –  díszkapu – vissza az Amfiteátrumhoz
Geotúra hossza: kb. 2 km
Geotúra várható időtartama: 1,5–2 óra
Geotúra nehézsége: könnyű
Geotúra jellege: térítésmentes
Előzetes jelentkezés: nem szükséges
Geotúra-vezetők nevei és elérhetőségei:
Korbély Barnabás és Németh József, a BfNPI Bakony–Balaton Geopark Csoportjának munkatársai. Mobiltelefonszám: +36 30 640 9053, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; weboldal: www.geopark.hu, Facebook oldal: http://www.facebook.com/Bakony.Balaton.Geopark.

20 eves BFNPI 150Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, esőkabát, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék.

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: www.menetrendek.hu | Vasút: www.mavcsoport.hu 

A Bakony–Balaton Geopark irányító szervezete, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, idén ünnepli 20-ik évfordulóját. További programokért és érdekességekért kattints a logóra!

 IY2017 EGN logo vagott 345 alsoors amfiteatrum 700

Alsoors Vorosko tanosveny web

 alsoors amfiteatrum 700 2

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012