Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 144

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Geotúra a Szent György-hegyen

TóthSándorPéter Bazaltorgonák 700

A tűz és víz találkozásával, hatalmas robbanás során kialakult majd megszelídült, egyik legszebb tanúhegyünk egykori lávatavában sétálva megismerkedünk a "fiatal", kb. 3 millió éves vulkán kitörései nyomán felszínre került kőzetanyagok keletkezésének történetével, és a világhírű, a nép által kőzsákoknak vagy gyapjúzsákoknak is nevezett látványos, 30-40 méter magas, orgonasípokhoz hasonlító bazaltalakzatokkal, melynek legszebb példányait ezen a tanúhegyen csodálhatjuk meg.
Felfele haladva az egykori vulkánon a hosszan folyó törmeléklejtők kísérnek minket, és bazaltból álló "kukoricaszemeket" pillanthatunk meg az ösvényen, miközben a fák között megbújó, bájos, egykori, omladozó apró présházat veszünk észre, melynek építőközete mimásból is állhat, mint a hegyet felépítő tömör bazaltból.
Geotúránk során fény derül arra is, mi köze van a Pannon-tónak, szélnek és patakoknak a hegy kialakulásához, miért van jéghideg álladóan a Sárkánylik-barlangban és környezete körül még a nyári kánikulában is. Itt meghallgathatjuk a sárkány és Szent György legendáját, és a barlang környékén felbukkanó homok nyomába eredünk. Hallhatunk a szőlőművelés évezredes hagyományairól, a hegy kápolnáiról, és az egyedi növény- és állatvilágáról is. A hegy tetején, egy egykori salakkúpon állva, az elénk táruló csodás panoráma magával ragadó élményt nyújt a többi tanúhegyre, a szigligeti várra, a Keszthelyi-hegységre és a Balatonra, de a távolban megpillantjuk Sümeg várát, a Somlót és a Kab-hegyet is, miközben kezünkben a hólyagüreges bazalt könnyű súlyán csodálkozunk.OMEK04 vagott

Találkozási hely: Raposka, Fő utcai elágazás után, parkoló a Szent György-kútnál
GPS: 46.849504, 17.435094
Útvonal, főbb látnivalók: geotúra a Szent György-hegyi "Bazaltorgonák" tanösvényen: Raposka, Szent György-kút – Sárkány-lik – Bazaltorgonák – Kőkapu –
hegytető – egykori, felhagyott bazaltbánya (parkoló) – Szent György-kút (parkoló))
Geotúra dátuma és időpontja: 2016. április 30. (szombat) 10:30 óra

Geotúra hossza: kb. 6 km
Geotúra várható időtartama: kb. 4,5 óra
Geotúra nehézsége: könnyű-közepes
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj(ak): felnőtt 850 Ft, gyerek 400 Ft

Előzetes jelentkezés:
szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen, a jelentkező mobiltelefonszámának és a csoport létszámának megadásával
A túra min. 10 fő jelentkezése esetén indul!
Jelentkezési határidő: a túrát megelőző napon 18:00 óráig
Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Pardi Melinda földtudományi és geoturisztikai munkatárs, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , telefonszám: +36 87 555 307, mobil: +36 30 323 1201, weboldal: www.geopark.hu, Facebook oldal: http://www.facebook.com/Bakony.Balaton.Geopark.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, esőkabát, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék.

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: http://ujmenetrend.cdata.hu/uj_menetrend/volan/index.php | Vasút: http://www.elvira.hu/

Ezen a geotúrán felhasználható a geotúra-ajándékutalványunk!

 

66Kuntitled30 vagott

Szt.György-hegy Somlai Szilárd vagott-jo

8 sarkanybarlang vagott-jo

9 Szent Gyorgy vagott

 

 

 

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012