Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 61

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

DinoExpo 2015 - Nyílt napok az iharkúti ásatás területén

A Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció a Bakony-Balaton Geopark területén található Iharkúton Dr. Ősi Attila paleontológus vezetésével idén is nyílt napokat rendez.

iharkut dinonap ajkaceratops kozmai

2015-ben az iharkúti dinoszaurusz ásatások július 20. és augusztus 9. között lesznek (3 hét).

Az idei ásatások alatt három nyílt napot is szerveznek (a három hetes ásatás mindegyik hete alatt 1-1 nap) az iharkúti dinoszaurusz-lelőhelyen és a szomszédos Németbányán és Bakonyjákón.
iharkut dinonap latogatok az iharkuti lelohelyen a nyilt napon 2014A tervek szerint maximum napi 400 fő erejéig lehetőséget biztosítanak a nagyközönség számára a dinoszaurusz-ásatások és az előkerülő leletek megtekintésére. Emellett számos egyéb programmal (geutúra, túrák, filmvetítés, előadások, kirakodóvásár, stb.) várják a látogatókat a szomszédos két településen is. 

A rendezvényre a részvétel regisztráció és belépőjegy köteles, a belépőjegyeket ott lehet megváltani.

 

 A nyílt napok időpontjai
1) 2015. július 25. szombat - eső esetén: július 27. hétfő
2) 2015. augusztus 2. vasárnap - eső estén augusztus 4. kedd
3) 2015. augusztus 6. csütörtök - eső estén augusztus 8. szombat.
Eső, rossz idő esetén mind a szervezőket, mind a regisztrált résztvevőket előző este e-mailben értesítjük a program elhalasztásáról!

REGISZTRÁLNI a tervezett 4 program egyikére, vagy akár többre is, az alábbi oldalon lehet: http://magyardinoszaurusz.hu/nyiltnap/

További információ:
http://mta.hu/mta_hirei/nyilt-napok-a-bakonyi-dinoszaurusz-lelohelyen-136467/

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012