Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 142

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Európai Geoparkok Hete – Történelem a kulcslyukon át: miről mesél Dörgicse?


20150606DorgicseBoldogasszonyrom 345Dörgicse és környéke biztosan az egyik legérdekesebb, legváltozatosabb vidék a Balatonnál. Három Árpád-kori templommal is dicsekedhet, egy triász sziklafallal, egy ördögszántással, egy barokk kőhíddal, a falutól egy-két kilométerre egy vulkán kráterébe lehet besétálni, van kilátó a dombtetőn, sőt egy másik domb tetején még egy tavat is találunk. Régi templomai jól mutatják az Árpád-kor falvainak kis méreteit, sebezhetőségét, valamint a kegyuraságok gőgös viselkedését. Dörgicsén a világtörténelem is éreztette erejét: az 1600-as években a dörgicsei lelkész kiszabadításáért kis híján tengeri csatára került sor Nápoly mellett, a 19. században pedig a világgazdaság távoli szereplői keserítették akaratlanul is az itteniek életét.

A túra során Dörgicse templomai elmesélik, hogy született meg és épült ki a kereszténység a Balatonnál az Árpád-korban, hogy milyen megoldásokat kellett alkalmazni a templomok építésénél az uraságok miatt, és hogy mi a kapcsolat a papok beiktatása és a nyugati demokrácia születése között. Megemlékezünk egy dörgicsei lelkészről is, akit egy holland admirális szabadított ki a gályarabságból Nápoly környékén a 17. században.

Megcsodáljuk a hagyományos építkezést a faluban, a Kővölgyben megnézzük a környék egyik legszebb triász-kori szikláját, valamint a tetején az ördögszántást. Az ördögszántással kapcsolatos legenda különben jól érzékelteti a társadalom felelősségét az ördög deviáns magatartásának kialakulásában is (erről bővebben majd a túrán!).

Ezután némi gyaloglást követően besétálunk egy vulkán kráterébe…BakonyBalaton Geopark Partner logo

Ettél már dörgicsét? Beszélgetünk a megélhetés egykori lehetőségeiről, halászatról, szőlőről és filoxéráról, levenduláról. 

A medve nem játék –  mondják a székelyek. Tudtad, hogy a birka sem? A történelem során a magukat szelídnek mutató birkák többször is súlyos veszélybe sodorták az embereket. Az egyik ilyen esetre a reformkorban került sor. A többit majd a túrán...

A Balázs-templomtól (amely sokak szerint az egyik legszebb Árpád-kori romtemplom a Balaton-felvidéken) Dörgicse felé sétálva még választ keresünk arra, mit keres egy tó a hegytetőn. Ehhez GPS-t is használunk, és egy földtani térképet.

Találkozási hely: Alsó-Dörgicse szélén, a Boldogasszony-templomromnál
GPS koordináták: 46.914037,17.726902
Geotúra dátuma és időpontja: 2015. június 6. (szombat) 10:00 órakor
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Alsó-Dörgicse: Boldogasszony-templom romja – Felső-Dörgicse: templomrom –Kővölgy - Ördögszántás – Kisdörgicse templomrom – Halomhegy vulkánja – Kilátó – Balázs-templom – Füzesi-tó – Vissza Dörgicsére
Geotúra hossza: 12 km
Geotúra várható időtartama: 6-7 óra
Geotúra nehézsége: közepes
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj(ak): 1000- Ft/fő
Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: e-mailen a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen
Jelentkezési határidő: 2015. június 5. (péntek) estig
Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Lóczy István, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
weboldal: http://www.loczy.hu/
www.geopark.hu, Facebook oldal: http://www.facebook.com/Bakony.Balaton.Geopark

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék. 

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: http://ujmenetrend.cdata.hu/uj_menetrend/volan/index.php
Vasút: http://www.elvira.hu/
Hajó: http://www.balatonihajozas.hu/Hajozas/Menetrendi-jaratok/Menetrend



Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012