Programajánló a balatonakali geotáborozók számára

A tábor csodálatos természeti környezetben helyezkedik el, ahonnan igény szerint szervezett geotúrákat, természetismereti túrákat, és a tábor területén szabadtéri, illetve beltéri programokat biztosít a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.
A geotúrákat és tábori programokat több éves gyakorlattal rendelkező középiskolai földrajz-biológia szakos tanár, jelenleg a BfNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának munkatársa, kiváló helyismerettel rendelkező geotúra-vezető biztosítja.
Iskolai csoportok, családok, minden korosztály megtalálhatja ajánlataink között az igényeinek megfelelőt.

I. Geotúrák vezetése különböző útvonalakon:

1./ Dörgicsén és környékén: a Boldogasszony-dörgicsei templomrom – Kő-hegy – Barokk kőhíd – Kisfalud-dörgicsei templomrom – Kű-völgyi mészkőszurdok– Szt. Péter-dörgicsei templomrom – Boldogasszony-dörgicsei templomrom útvonalra 3 gyönyörű középkori templomrom, a Balaton-felvidék legszebb ördögszántása (a hegytetőn található, különlegesen barázdált mészkőfelszín), impozáns megjelenésű felhagyott kőfejtők vannak felfűzve, a Mészkőszurdokban pedig még egy kisebb barlangba is bemászhatunk!
A tábortól járművel könnyen megközelíthető a természeti kincsekben bővelkedő Tihanyi-félsziget, melynek egész területén 3 geotúra útvonalból válogathatnak az érdeklődők.

2./A Tihanyi-félszigeten vezetett geotúrák útvonalai:

2/1. A félsziget keleti felén: a Hajóállomás – Ciprián-forrás – Barátlakások – Óvár – Tihany község útvonalon látványos vulkáni rétegsorok közül olvassuk ki a földtörténeti múlt mozgalmas eseményeit, megbillent sziklatömbök segítenek megérteni a természetben ható gigantikus erők működését, gyönyörű kilátópontról tehetünk időutazást a letűnt Pannon-tó világába. Képek, ábrák, geomese és totó a Pannon-tó és a vulkánosság témakörében.

A geotúra időtartama 3 óra, szintkülönbség 110 m, túra hossza kb. 3 km.

2/2. A félsziget nyugati felén: Apáti templom – Nyereg-hegy – Csúcs-hegy – Kis-erdő-tető – Szélmarta-sziklák. (Az apáti templomromhoz a kerékpárúton lehet visszamenni, ez a szakasz nem képezi a geotúra részét, de kérésre a geotúra-vezető visszakíséri a csoportot.) Ezen az útvonalon megelevenedik körülöttünk a Pannon-tó világa, képzeletben tanúi lehetünk az első vulkánok zajos kitörésének, megtelik a levegő gőzzel, szórt vulkáni anyaggal, és kibontakozik egy – a mai Izlandhoz hasonló, de melegebb éghajlatú – ősi táj forró hévforrásokkal tarkított világa. A geotúra szenzációja a Csúcs-hegy forrásbarlangja, ahol megismerkedhetünk kialakulásának különleges körülményeivel. Képek, ábrák, geomese és totó a Pannon-tó, a vulkánosság és a hévforrás-tevékenység témakörében.
A geotúra időtartama 4 óra, szintkülönbség 110 m, túra hossza kb. 5 km. (A visszatérő szakasz további 2 km-t és kb. 25 percet jelent.)

2/3. A félsziget középső részén: a Belső-tó – Levendula Ház Látogatóközpont – Szélmarta-sziklák – Kis-erdő-tető – Aranyház és további hévforráskúpok – Levendula Ház Látogatóközpont útvonalon a Szélmarta-sziklák különleges formái kapcsán ellátogatunk a jégkorszakba, majd az ösvény fölött őrt álló vulkáni rétegsorban minden korosztálynak alkalma nyílik arra, hogy önállóan is felfedezzen izgalmas részleteket. Itt betekinthetünk a tihanyi vulkánok „magánéletébe”, egyben az egész térség bazaltvulkánosságának sajátosságait is megérthetjük. Az utolsó túraszakaszban több különleges, és egymástól is különböző hévforráskúp megmászása során időutazást teszünk egy – a mai Izlandhoz hasonló, de melegebb éghajlatú – ősi táj forró hévforrásokkal tarkított világába. Képek, ábrák, geomese és totó a vulkánosság, a hévforrás-tevékenység és a jégkorszak témakörében.
A túra időtartama kb. 2,5 óra. Hossza 2 km, szintkülönbség 50 m.

A geotúra-vezetésekhez – kérésre – térítésmentesen extra szolgáltatást biztosítunk. Ez esetben a geotúra egyben szabadtéri foglalkozás is, a geotúrákat vezető (több éves pedagógusi gyakorlattal rendelkező) munkatársunk színes képekkel, ábrákkal, kőzetvizsgálati játékokkal, a kisebbeknek geomesével segít abban, hogy az ismereteket könnyedén, életkori adottságaikat szem előtt tartva, élvezetes formában kapják meg. Minden geotúra útvonalához kapcsolódik egy geototó (megoldókulccsal), amit akár helyben, akár utólag, a kísérő tanárok vezetésével „házi verseny” keretében megoldhatnak a diákok.

Megrendelésre a fent ismertetett, helyből induló geotúrák mellett a Balaton-felvidék és Bakony teljes területén vezetünk geotúrákat.

Rövid utazással elérhető, geotúrával egybeköthető helyszínek például: Tapolcai-tavasbarlang , Salföld Természetvédelmi Major Bemutatóhely, Salföldi kolostorrom, Szentbékkállai kőtenger, Badacsony, Köveskál–Fekete-hegy, Hegyestű Geológiai Bemutatóhely, Balatonhenye–Kapolcs.

A geotúrák díja:
1.) csoportoknak 13 500Ft/csoport/3 óra, e fölött minden megkezdett óra +4 500 Ft/csoport
2.) egyéni túrázóknak: 850Ft/felnőtt, 400Ft/gyerek (3 év alatt térítésmentes) 3 órán túli geotúra esetén felnőtt 1.000 Ft, gyerek 400 Ft, 3 vagy több saját gyerekkel érkező felnőtt 850 Ft.
A geotúrákat minimum 10 fő jelentkezése esetén indítjuk.
Fizetés módja: készpénzfizetéssel, számla ellenében.

II. Tematikus program biztosítása a tábor területén:

Az egy alkalommal vezetett geotúrák- mellett, az osztálykirándulások időtartamához igazodva több napos tematikus programot is tudunk biztosítani a táboron belül, amely az általános illetve középiskolás földrajzi-földtani tananyag elemeit teszi élményszintűvé a diákok számára.
A pedagógus igénye szerint választhat a geotúrák mellé a modulok közül, azokat bármilyen kombinációban megrendelheti.

A.) A szabadtéri geo-foglalkozás moduljai: (45 percesek)

A/1. Téma: Bakony–Balaton Geopark: jóval több, mint csupán földtani csodaország! Nagyméretű fényképek segítségével képzeletben eljuthatunk a geopark legszebb helyszíneire és területünk földtörténeti múltja is megelevenedik, mialatt az innen származó kőzetek és fosszíliák kézről-kézre járnak! „Fogd meg a kőzetet, amelyik tetszik, és az mesél Neked!”

A/2. Téma: A Föld története a környék kőzeteinek segítségével. Idővonalat készítünk kötélből, elhelyezzük rajta a kőzeteket, és minden kőzet köré „odavarázsoljuk” azt a környezetet és kort, ahol létrejött. (Ebben mai hasonló környezetekről készült képek segítenek minket). A kőzeteket különböző szempontok szerint „csoportosítjuk”(pl. üledékes, mélységi magmás, stb.).

A/3. Téma: Patakparti természetismereti séta és foglalkozás:
Szűrőt, vödröt a kézbe! A víz tisztaságának vizsgálata a benne élő állat- és növényfajok segítségével. Miről mesélnek nekünk a meder különböző méretű és alakú, ásványi eredetű „lakói”?

A/4. Téma: Makett készítése: (az utolsó napon ajánlott) színes kötelekből, fémkarikákból, helyi kőzetekből kirakjuk a geotúrák helyszínéül szolgáló terület makettjét, ami egyben össze is foglalja tapasztalatainkat. Igény esetén le is rajzolhatjuk a magunkkal hozott füzetekbe.

B.) A beltéri geo-foglalkozás moduljai: (45 percesek)

Geomese három témában és a témához kapcsolódó foglalkozás:

geotabor akali terbeli kepeslapB/1. Vulkános geomese a témához kapcsolódó képekkel, kőzetekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.

B/2. Tethys-óceán geomese képekkel, a témához kapcsolódó kőzetetekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.

B/3. Dinós geomese a témához kapcsolódó képekkel, kőzetekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.

Ezt a három modult nemcsak az alsós korosztálynak szánjuk!

Vetítéssel összekötött interaktív foglalkozás: (15 perc vetítés + 30 perc foglalkozás)

B/4. Téma: „Bakony-Balaton Geopark: több, mint csupán földtani csodaország” Látványos, sok esetben művészi fotók segítségével felvillantjuk azokat az élettelen természeti értékeket, amelyeket osztálykirándulás, de még inkább vezetett geotúra keretei között érdemes felkeresni a geopark területén. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park két és fél perces image filmje zárja a 15 perces vetítést, ami a 6. és 7. modul része.

B/5. Téma: A 2014. év Geológiai értéke: Felsőörs Földtani Kincsei – az izgalmas témájú 15 perces vetítéssel kísért foglalkozáson képzeletbeli kopoltyúkkal leereszkedünk egy mozgalmas tengeraljzatra, ahol rengeteg izgalmas kérdés és válasz vár minket: vajon milyen élőlények vázelemeitől csillog a mészkő? Hogyan vadásztak az ammoniteszek? Miért táplálkozott ügyesebben egy kihalt kagylónemzetség, mint ma élő rokonaik? A tengeri élőlények világának megelevenítéséhez, a színes fotók mellett a térségből származó ősmaradványok élethű másolatának kézről kézre adása nyújt segítséget.

B/6. Téma: „Érintsd meg a követ és az mesél Neked” a gyerekek kezükbe vehetik a geopark kőzeteit, drámai földtani eseményeket idéző, látványos fotók járnak körbe, miközben saját kíváncsiságukhoz, kérdéseikhez igazodva munkatársunk részben saját élményeinek, tapasztalatainak átadásával hozza kézzel fogható közelségbe a Föld mélyében, vulkánok gyomrában, tengerek mélyén zajló földtani folyamatok izgalmas, színes világát.

B/7. Téma: Játékos földtörténet: idővonalat készítünk kötélből, elhelyezzük rajta a geopark különböző korokban képződött kőzeteit, és mai hasonló környezetekről készült fotók segítségével, illetve képzeletünket használva megidézzük azokat a világokat, amelyekben létrejöttek.

A választható modulok 45 percesek, igazodva a tanórák időtartamához. A minimum programcsomag 2x45 perc, melynek ára 13.500 Ft. A programot követően a pedagógusok rendelkezésére állunk, amennyiben kérések, kérdések merülnek fel. Egy modulra két osztályt is össze lehet vonni. Ez azt jelenti, hogy egy kiszállás alkalmával két tanítási óra alatt maximum négy osztálynak tudunk programot adni.
Amennyiben egész napos programot rendel a csoport, kedvezményt adunk, ennek árképzése egyeztetés alatt áll.


További részletekért
keresse bizalommal kollégánkat:

Sárdy Julianna
a BfNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály munkatársa, geotúra-vezető
E-mail: sardy[pont]bfnpi[kukac]gmail[pont]com
+36 30 491 0061