Egy emberi komédia

Részletek

Írta: Ancsin Gergely

1. kép: A „komédiások” naplementében. A köznyelv elkeresztelte sült szalonnának, de hívják  káli „stonhendzs”-nek is. Szinte „popkult” lényekként maguk is öregedve tényleg valamiféle őrként sztrázsálva állnak a káli gyepeken. A helyszín választása egész egyszerűen tökéletes, a filmművészet is felfedezte magának: a Kornyi-tó partja három Jancsó Miklós filmben is szerepelt. Fotó: szoborlap.hu / kozterkep.hu

A Kornyi-tó partján álló ikonikus mészkő szoborcsoport, az Emberi komédia bizonyos szempontból olyan, mint a pacal, minthogy az iránta táplált emberi érzelmek a szélsőségek felé húznak: valaki vagy nagyon szereti vagy utálattal gondol rá. Fontos leszögezni, hogy e sorok írója az előbbiek – remélhetőleg az utóbbinál jóval népesebb – táborát gyarapítja. Abban talán megegyezhetnek a szekértáborok, hogy valóban különleges műalkotásról van szó. De vajon mitől?

2. kép: Balról jobbra az „Orfeusz” , a „Férfi és nő” és a „Szerelmesek” alkotja a kompozíciót. Bodor István Káptalantótiban lakó szobrászművész, restaurátor keze munkájának köszönhetően éppen csak a kellő mértékű frissítésen esett át a szoborcsoport 2022–2023-ban. Fotó: szoborlap.hu / kozterkep.hu

Kezdjük azzal, hogy alkotója a huszadik század második felének egyik kiemelkedő jelentőségű szobrásza, aki ezer szálon kötődik a Balaton vidékéhez, no és persze – mi máshoz, mint – a kövekhez. Veszprémi Imre 1932-ben született Balatonszabadiban, és már fiatalon az ismertebb szobrászok körébe tartozott.

3–4. kép: Veszprémi Imre budai műtermében (b) és a Káli-medencében, háttérben a Hegyestű (j). A nemzetközileg is elismert művész 1952–1958 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, első önálló kiállítását 1966-ban rendezte. Számos elismerés, kitüntetés mellett 1982-ben Munkácsy-díjat kapott, Aranymedállal jutalmazták Cannes-ban, a nemzetközi művészeti fesztiválon 2009-ben és 2010-ben, többször is meghívták a Velencei Képzőművészeti Biennáléra, sok éven át kiállított a párizsi Grand Palais-ban és a Salon des Indépendants-on. Olaszország mellett Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Portugáliában, Törökországban, Izraelben, Kolumbiában és Indiában is vannak nagyméretű, köztéri szobrai. Fotók: veszpremi.net

Főleg a márvány és a gránit szerelmese volt, életében – saját becslése alapján – legalább 200 tonna követ faragott meg. Ötvenéves is elmúlt, amikor – az „Emberi komédia” avatása után – egy ösztöndíjjal Olaszországban kezdett dolgozni, ahol megismerte Carrara hatalmas márványbányáit, a mintegy százfajta kőzetet a habfehértől a feketéig, a korszerű gépekkel dolgozó kőfaragó és a nagy bronzöntő műhelyeket. Több mint egy évtizedig élt a carrarai márványbányák között lévő csöppnyi településen, La Piastrában.

Veszprémi Imre a „bebírók” első hullámával érkezett a Káli-medencébe Sára Sándor filmrendező barátja unszolására. Látogatása igen hatásosra sikerült, és 1979-ben vásárolt magának egy parasztházat Kékkúton. Nem itt lakott, de ideje egy jelentős részét itt töltötte.

5–6. kép: az első hullámos bebírók. Szomjas György filmrendező kővágóörsi házában (b) és Cseh Tamás zenész – aki szintén Kővágóörsön vett házat –, előadóművész Kende János operatőr kékkúti házának udvarán (j). A térség legeslegújabb kori társadalomtörténetének érdekes színfoltja a hullámokban – zömmel a fővárosból – érkező  bebírók egyre népesebb tábora. A ’70-es ’80-es években jött az első hullám, az a főleg budapestiekből álló értelmiségi réteg, akiknek tagjai az akkor éppen elhaló, régi paraszházakkal és eredeti népi építészeti remekművekkel teletűzdelt, meseszerű  Balaton-felvidék (ma már éppen a túlzott érdeklődéstől ismét veszélyben lévő) apró falvait gyakorlatilag kihúzta a halál torkából. Nem tudatos, de kellő érzékenységgel felvértezett érdeklődésük a lenyaralt Balatonpart mögött – még, ha oly lepusztulra is, de – valódi vidéki romantikára és értékekre lelt, amit már tudatosan próbáltak megmenteni. Az, hogy ma nem csak jellegtelen nyaralókat látunk ezen a vidéken, nagyban nekik is köszönhetjük. Így került e vidékre például  Presser Gábor zeneszerző, Sára Sándor, Simó Sándor és András Ferenc filmrendezők, Cserhalmi György színművész, Kende János operatőr, Mártha István zeneszerző és sokan mások, köztük a szobrász Veszprémi Imre is. Tájféltő emberként azonban nem mehetünk el szó nélkül a bebírók napjainkban is érkező, harmadik hulláma mellett. Ez a réteg már egy egészen más szemlélettel és céllal keresi a Balaton-felvidék – lassacskán feleslegesen féltett – zugait, aminek a táj és környezet egyértelműen a kiszolgáltatott vesztese. Fotó: (b) Epresi-Pálfalvi Réka / palfalvireka com; (j) Fortepan / Kende János

Egy szoborállításról, avatásról – a szokásos sztereotíp módon – azt gondoljuk, hogy az mindig egy bejáratott séma szerint zajlik le. Egy közösség valamilyen vezéralak irányítása és bábáskodása alatt egy számára jelentőségteljes  személyt, eszmét, eseményt stb. egy magasztos célt jelentő szobor formájában szeretné örökül hagyni az utókornak. A szükséges pénz nehézkes előteremtése után majd egy pályázat vagy felkérés útján hosszas, megfontolt érlelő alkotómuka után megszületik a nagy mű, amit majd nagyon fontos emberek lelepleznek az érdeklődők népes tábora és alkotó jelenelétében. Ezt majdnem mindenben megcáfolta ez a szoborcsoport, akár egy tisztességes emberi komédiában.

Az 1975-ben megalkotott szoborcsoport kacskaringós és titokzatos utat járt be, mire 1986-ban (július 5-én, szombaton) erre a befogadó tájra, otthonra lelt a Káli-medencében. Alkotója eredetileg nem is ide szánta, hanem az Öskü kornyéki dolomitkopárokra, az Ürge-dombra, de ott soha sem lett felállítva, sőt jó eséllyel e káli elhelyezés apropóján kapta az Emberi komédia nevet. Imitt-amott egyébként feltűnt egyik-másik darabja a csoportnak szerte az országban külön nevekkel. Először valószínűleg 1981-ben a híres és nem kevés ellenzékiséggel fűszerezett, balatonboglári kápolna-tárlatok egyikén szerepelt együtt a négy szobor egy ötödikkel, a Dózsa kompozícióval.

7–9. kép: A „Szerelmesek” alak karrierjének néhány állomása. Fent egy köztéri kiállításon Kiskunhalason 1979-ben (fotó: Petőfi Népe, 34. évf. 217. szám / arcanum.com), lent balra az  Albertirsai úti vásárterület, a Műcsarnok Szoborkiállítása az Őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron 1976-ban (fotó: Fortepan / Album060), lent jobbra szabadtéri kiállításon az óbudai Zichy-kastélyban 1979-ben (fotó: Veszprémi Imre (1991), Párizsban a Magyar Intézetben és egyidejűleg a Marie de Holmsky Galériában 1991-ben rendezett kiállítás katalógusa / arcanum.com).

A négy kiállított alakot maga Veszprémi Imre ajánlotta fel a Káli-medence jelentős részét akkoriban művelő Kővágóőrsi Béke Termelőszövetkezetnek. A szobrokat elnézve szinte adta magát a környéken parasztházzal bíró szobrász számára, hogy mikor végig tekintett a Kornyi-tó környéki halmokon, úgy érezte: igen, megvan a helyszín... Valljuk be, elég progresszív lépés volt ez, hisz akarva-akaratlanul belépett a modern land art varázserdejébe egy olyan korban, ami – bár a gulyáskommunizmusban lubickolunk, és csupán karnyújtásnyira a rendszerváltoztatás –, azért kifejezetten nem a progresszivitásáról és a rugalmasságáról volt híres. Különösen igaz volt ez a párturalmi strúktúrábán megfogant tsz-ek világára. Nem akárkik mondtak beszédet a futurisztikus szobrok árnyékában, egy olyan korban, amikor a szemnek még a mozgalmi szobrok egyenvilága volt a megszokott.

10–11. kép: a többi alak sem tétlenkedett, míg '86-ban egymásra találtak: a „Férfi és nő” és az „Orfeusz” a Műcsarnok tárlatán 1977-ben. Fotó (b) Népművelés 25. évf. 7. szám / arcanum.com; (j) Pesti Műsor 36. évf. 6.szám / arcanum.com

Dehogy mindezeken túl mitől lett még igazán különleges ez a szoboralkotás? Talán magától az otthont adó tájtól. Ettől a különleges helytől, ami oly sokunknak különleges, egész egyszerűen szép. Ami pedig nem kis részben a körülvevő földtani közegtől az, ami. Ezzel talán a 2013-ban elhunyt alkotó is egész biztosan hümmögve egyet értene, illetve a helyszínválasztással előre egyet is értett.

12–13. kép: Az avatás az egyetlen, amiben a Komédia követe az átlagos szoborsorsot. A kor (és a hely) hatalmasságai mondtak beszédet a szoboravatón: Zömbik Lajos, a Kővágóörsi Béke Termelőszövetkezet elnöke, Knopp András, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, Navracsics Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese és Gyuricza László, a megyei pártbizottság első titkára. Fotó: Napló, 42. évf. 158. szám / arcanum.com

És hogy miként látható bele az alkotásba Dante Alighieri Isteni színjátéka (Divina Commedia) vagy Honoré de Balzac Emberi színjátéka (La Comédie Humaine), az legyen a kifinomult, töprengésre szomjazó szemlélő feladata, amiben segítségére lehetnek a szobrász gondolatai: „Szobraim jelek, amelyek harcot és megnyugvást, magányt és szerelmet, elválást és összetartozást, termékenységet és áldozatot, de mindig az ember örök győzelmét mutatják”.