Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 143

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Panoráma geotúra Tihanyban

A geotúra – elnevezésének megfelelően – Tihany legszebb kilátópontjait érintve mutatja be a félsziget földtani örökségét, tavait és természetföldrajzi sajátosságait. A Levendula Ház Látogatóközponttól indulva a múltban olykor teljesen kiszáradó Belső-tó titkait igyekszünk kinyomozni, majd a szőlősorok között átvágva a Levendulásban Tihany „ikonikus” gyógy-, fűszer- és dísznövényének „diadalútját” kísérhetjük végig a kezdetektől napjainkig.2017 03 26 SZ Belso-toEzután az Apáti-hegyet vesszük célba, hogy a Külső-tó nádrengetege fölé emelkedve a magasból gyönyörködjünk a tájban. A túra a nyugati part fölött, a Nyereg-hegyen és a Csúcs-hegyen folytatódik, ahol hévforrások kővé vált maradványait keressük, és egy hévforrás-barlangba is bepillantunk. Tovább délkelet felé, a Szarkádi-erdőben futó csendes ösvényről helyenként a Balaton nyugati medencéjének teljes panorámáját élvezhetjük. A Gejzírmezőn több forráskúpot is útba ejtünk, majd a geotúra befejezéseként a legnagyobbra és legismertebbre, az Aranyházra fel is kapaszkodunk.

Túránk végén kedvezményesen látogatható meg a Levendula Ház Látogatóközpont, ahol megújult interaktív kiállításunkkal, és levendulás finomságokkal várjuk a betérőket.

2017 03 26 SZ Bozsai-öbölTalálkozási hely: Tihany, Levendula Ház Látogatóközpont
GPS:
46.908901,17.888293
Geotúra dátuma és időpontja: 2017. március 26. vasárnap 10:00
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Levendula Ház – Belső-tó – Levendulás –Apáti-hegy – Csúcs-hegy – Szarkádi-erdő – Gejzírmező – Aranyház – Levendula Ház
Geotúra és a geoséta együttes hossza: 10 km
Geotúra várható időtartama: 5 óra
Geotúra nehézsége: könnyű
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj: felnőtt 900 Ft, gyerek 14 éves korig 500 Ft
Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen
A túra minimum 8 fő jelentkezése esetén indul!
Jelentkezési határidő: 2017. március 25. szombat 20:00 óra

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Sipőcz Zoltán, geotúra-vezető, mobiltelefonszám: +36 30 419 5866, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. weboldal: www.balatongeo.huBakonyBalaton Geopark Partner logo
Facebook oldal: https://www.facebook.com/pages/BalatonGeo/206990349332392?ref=hl

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék.

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: www.menetrendek.hu | Vasút: www.mavcsoport.hu

2017 03 26 SZ Külső-tó 700

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012