A község kiterjedt határa számos régészeti emléket őriz. Előnyös fekvését (forrásvizek, menedéket nyújtó szirtek és völgyek, vadban gazdag erdők, művelésre alkalmas földek) már a korai emberek is felismerték. A legkorábbi – késő-bronzkori halomsíros kultúra idejéből (3500 éve) származó – maradványok Csabrendek mai központjában kerültek elő.
Az időszámításunk kezdete előtti fél évezredben egy késő-vaskori település virágzott a hegy lábánál. Az akkori temetkezések leletanyaga viszont nagyrészt megsemmisült a 2. világháború idején, jobbára csak a tárgyak rajzai (1) őrződtek meg. A helyi kelta lakosság a római uralmat is túlélte. Pannónia provincia területe később (6–8. század) az avaroké lett, majd a honfoglaló magyarok érkeztek a jó legelőket kínáló környékre.
A hegy keleti szélén (Banyavár) egy völgyközi, meredek oldalú kőháton árkokkal védett földvár (2) található, melyet ismeretlen korban alakítottak ki.
A többször átépített, egy 1355-ös oklevélben már említett Árpád-kori templom romja még ma is látható. A középkori Rendek falu mellett jó néhány kisebb település is létezett. Alcsab templomának falmaradványait érdemes felkeresni (3), de Szentistváncsab helyét már csak egy liget őrzi (4).
Szintén középkori eredetre tekinthet vissza Kistárkánypuszta és Nagytárkánypuszta.
Amikor a veszprémi püspökségi székhelyet – a törökök elől menekülve – 1544-ben áthelyezték Sümegre, több nemesi család is Csabrendeken szerzett birtokot. Az ő leszármazottaik építtették Csabrendek kastélyait, kúriáit, melyek közül több még ma is áll.
A török idők után gyarapodásnak indult helyi lakosság főként mezőgazdaságból élt; gabonát, kukoricát, tököt termeltek. A paraszttök (takarmány) és az úritök (sütőtök) magját a faluban működő tökmagtörőkben (5) dolgozták föl, olajat préseltek belőle.
Csuhéból söprűt, kosarat készítettek. A domboldalakon szőlőparcellák sorakoztak.
A régi útvonalak találkozásánál kialakult újkori, városias településen a kereskedők és az iparosok száma is jelentős volt. A takácsok csalánrostból, kenderből vásznat szőttek. Az erdő fáiból használati tárgyakat faragtak, fazsindelyt készítettek.
Számos férfi dolgozott a szomszédos sümegi mészkőbányákban és a mészégetőknél. Sokan fuvarozásból éltek; helyben fejtett építőkövet szállítottak és gabonát vittek őrölni a közeli malmokhoz. Az 1930-as évek végén egy új ásványi nyersanyag, a bauxit felfedezése további munkalehetőséget teremtett, ami egészen az ezredfordulóig kitartott. A bányák bezárása után viszont csak a jókora meddőhányók maradtak a tájban.
A tanösvény az Agrárminisztérium Zöld Forrás Programja támogatásával valósult meg. A pályázat kedvezményezettje a Bakonyalja Barátai Egyesület, a BfNPI Bakony–Balaton Geopark Partnere volt.
A csabrendeki felhagyott kőbánya megtisztításában, a tanösvény kivitelezésében meghatározó szerepet vállalt Csabrendek Község Önkormányzata, illetve helyi önkéntesek és geotúra-vezetők elkötelezett csapata is. A példamutató összefogásért nagy köszönet jár mindenkinek!
A tanösvény tartalmát a Lapilli Bt. állította elő (Futó János geológus · e-mail: janosfuto@gmail.com), míg a grafikai terveket, a QR kódokhoz rendelt tartalmak szerkesztését és online közzétételét a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geoparkot alapító és fenntartó Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság végezte el (Korbély Barnabás · e-mail: korbely@geopark.hu). Ha esetleg bármilyen hibát észlel, azt kérjük az utóbbi e-mail címen jelezze!
Csabrendek Község
Bakonyalja Barátai Egyesület
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark
© 2020 · Minden jog fenntartva!